HTML

Aranytíz Kultúrház

Kedves Vendégeink! Szeretettel várjuk idén is megújult programjainkkal! Klasszicizmusba illesztett modernség és ezerszínű kulturális élet. Az Aranytíz. Programok kicsiknek és nagyoknak - néha külön, néha együtt, ahogy tetszik. Az állandó programok mellett színvonalas színházi előadások, könnyű- és komolyzenei koncertek, kiállítások, film-, tánc- és képzőművészet, a magyar nép hagyományainak színes palettája várja az ideérkezőket, ahol a kerületi és országos civil szervezetek, klubok is helyet kapnak. Az 1879-1880-ban épült eklektikus, neoreneszánsz épületet 2002-2003-ban restaurálták. Az Aranytíz elismerése kezdetben a kerületi lakosság körében vívatott ki, majd a budapesti közművelődés egyik meghatározó intézményévé vált. És bevált. A ház működik. Adottságai lehetővé teszik konferenciák, sajtótájékoztatók, rendezvények, esküvők, bálok, szakkörök, tanfolyamok, kiállítások lebonyolítását, szervezését is. Szeretettel: Balogh Erika ügyvezető

Friss topikok

Címkék

"ÁLOM (2) "Fergeteg (2) "Jégbontó (2) "MENŐ (1) & (1) (BUSHO) (1) - (4) / (1) 10. (1) 17.15-től (1) 19 (1) 19.45-től (1) 2012 (1) 2012. (1) 21.45-ig (1) A (6) ADVENTI (2) Akkreditált (1) Alapítvány (2) ALAPSZERVEZET (1) alkotásai (1) ÁLL (2) Álom (1) Alsó (4) Alsótagozat (1) AND (1) Aprók (1) APRÓK (1) Aranytíz (3) ARANYTÍZ (7) ÁTRIUM (1) az (1) BALETT (2) BANYAMESÉK (3) BASIL (1) BEAT (2) BELVÁROSI (1) Bemutatkozás (2) BÉRLETSOROZAT (2) BESZÉD (2) BIOLÓGIAI (2) BlackBirds (1) Boglárka (1) bottal (1) BRIDZS (1) Budapest (1) BUDAPESTI (2) C. (2) Cigánylabirintus (1) CIN-KE (2) CIVIL (3) COMPANY (2) CSILLAGSZEMŰ (2) csütörtökön (1) Cubana (1) DANCE (1) Dance (1) December (1) DECEMBER (2) DECEMBERBEN (8) DÉSI (1) DÉSI HUBER ISTVÁN KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖR (1) EAST-WEST (2) EGY (1) EGYESÜLET (1) Egyetem-Felnőtt (16) EGYSZÓLAM (1) előadása (2) ELŐTÉR (1) élőzenés (1) Enyészet (2) ERICA (2) Erzsébet (1) és (2) ÉVRE (1) FEBRUÁR (2) FEJEZETEK A LENGYEL-MAGYAR KÖZÖS TÖRTÉNELEMBŐL (1) Felső (12) Fesztivál (1) FG-4 (1) Fiesta (1) filmes (1) FILMES (1) Filmesek (1) FILMKLUB (2) FITNESS (1) Fitness (1) folytatódik (1) FOLYTATÓDIK (1) Fóti (1) Frissítő (1) FRÖCCS (1) Független (1) füzetünk (1) GALÉRIA (1) Gerincgimnasztika (1) GomBusho (1) GYEREK (1) gyerekek (1) GYEREKSZÍNHÁZI (1) GYERMEK (3) Gyermek (1) GYERMEKSZÍNHÁZI (1) HASTÁNC (2) HATHA (1) Hava (2) hava (1) HAVA" (2) hava" (2) HELYTÖRTÉNETI (1) HERMAN (2) HETESEK (1) hétfőn (1) HORVÁTORSZÁG KÉPEKBEN (1) HUBER (1) INGYENES (2) ISKOLA (1) ISTVÁN (1) János (1) JANUÁR (2) JANUÁRBAN (8) JAZZBALETT (2) JAZZTÁNC (2) JELEK (1) JESZENSZKY (2) KAMARAKÓRUS (1) Karaván (2) KÉPZŐMŰVÉSZET (1) KÉPZŐMŰVÉSZETI (1) KIÁLLÍTÁSOK (1) KIÁLLÍTÁSOK/KÉPZŐMŰVÉSZET (3) KICK-BOKSZ (2) KISKOBAK (2) Klári (1) KLÁRI (3) KLUB (5) KLUBJA (2) KOMOLYZENE (1) könyv (1) KÖNYVKÖTŐ (1) KÖNYVKÖTŐ TANFOLYAM (1) KÖR (3) KÓRUS (2) Középiskola (14) KUBAI (1) KULTÚRA (3) KULTÚRHÁZ (5) Kultúrházban (1) KURZUS (3) KVÍZJÁTÉKOSOK (1) Lipótvárosi Horvát Önkormányzat kiállítása (1) Lipótvárosi Lengyel Önkormányzat kiállítása (1) LUDENS (1) magyar (1) MAGYAR (1) Magyar (2) MANÓ" (1) MESE (3) Minden (1) MOZGÁS (3) MSZOSZ (1) MUSICA (1) Musical (2) Művészeti (1) Nagyváradi (1) NÉLKÜL (2) Nemzetközi (1) NÉPI (3) NÉPTÁNC (2) NÉPTÁNCEGYÜTTES (1) népzene (1) NÉPZENEI (1) NEVŰ (1) november (1) Novemberben (2) NOVEMBERBEN (6) novemberben (1) nyári (1) NYUGDÍJAS (1) OKTATÁS (3) oktatása (1) Olasz Tamás fotográfus kiállítása (1) online (1) órától (1) ÖRÖKBEFOGADTA (1) ÖRÖKIFJAK (1) OROSZLÁNT (1) OTTÓ (2) Óvoda (3) PÁL (2) PANKREÁTOROK (2) Pilates (1) PILATES (1) POLIFILM (1) POLIFILMKLUB (1) POLIFILM KLUB 2012 (1) programajánló (1) Programfüzet Meghívó (1) PROGRAMJAI (2) programjai (1) PROGRAMOK (25) Programok (2) programok (1) RANEE (2) részére. (1) RINGATÓ (2) ROCKENBAUER (2) SALSA (2) SALSA-MERENGUE (1) SalsA10 (1) SCHOOL (2) segítségével (1) Short (1) SHOW (1) Show (1) Stúdió (2) Studios (1) Szabó Klára írástörténeti kiállítása (1) szakképzés (1) SZAVAK (2) Százszorszép (1) SZENESNEK (2) szerdán (1) színész (1) színésznő (1) Színház (1) SZINPAD (2) Színpad (1) SZÍNPAD (1) szombatonként (1) SZÖVETSÉG (1) tábor (1) TÁBOR (1) tagozat (14) TÁJAK (1) TÁNC (3) tánca (1) TÁNCA (1) TÁNCEGYÜTTES (2) TÁNCHÁZ (3) táncház (1) TÁNCISKOLA (2) TÁNCTANFOLYAM (1) TANFOLYAM (5) TAPICSKOLÓ (1) TENGERNEK HÁTTAL (1) TERMÉSZETBARÁT (1) Timár-módszer (1) Tolnay (1) TOLNAY (3) TOLNAY KLÁRI állandó emlékkiállítás (1) torna (1) TORNA (1) TÖRTÉNELMI (1) TROPICAL (2) TÚRAVEZETŐK (2) TŰZPIROS (3) Újratöltve (1) újratöltve (1) ÜNNEPI (1) V.KERÜLETI (1) valamint (1) VÁNDOR (1) Váralja (1) Vasicsek (1) VILÁG (2) VIRÁGRÓL (3) XXI. (1) YOGA (1) ZENE (1) ZENE/KOMOLYZENE (2) ZUMBA (1) ZÜRICHI (1) Címkefelhő

Aranytíz Kultúrház 1051 Budapest Arany János u.10.

2015.01.02. 13:53 Aranytíz Kultúrház

Tolnay Klári színpad, komoly zene

PANkreátorok

pank_2.jpg

Hogy mennyire bulis is a pantomim, arra a PANkreátor szolgáltat élő bizonyítékot lazán és szellemesen, kellő higanymozgással és ökörködéssel megtámogatva. Egy fárasztó munkanap után tökéletes program, igazi nevetésterápia. Az önfeledt szórakozásról három tehetséges fiatal színész gondoskodik: Andrássy Máté, Horváth Zoltán és Szabó Máté. Minek az a sok rizsa, ha egyszer mutogatni is lehet?!

Szorongás és önbizalom

beszélgetés Müller Péterrel

muller.jpg

Félelmein legyőzéséről, önmagunk megvalósításáról.

Kapcsolatkotta programsorozat új állomása.

Előadás után könyvvásár és dedikálás.

Jegyár: 3000 HUF

 

Retro táncklub élő zenével

 

 

Élő zene 23:00-tól kifulladásig!

retro_3.jpg

 

Beatband buli

jegyár: 1000 HUF

Hogy mi a mi zenénk? Többek között az Illés és a beat korszak nagy klasszikusait idézzük.Szeretettel várjuk azokat, aki tudják miről mesélünk, illetve azokat, akik még csak most ismerkednek velünk.

 

Interaktív Kamarazenei Szalon a Magyar Vonóstrióval

 

Romantika akusztikusan és vizuálisan

" Az építészet megfagyott zene"

vonos.jpg

Szilvásy Viktória-hegedű

Rudolf András- brácsa

Maróth Bálint- cselló

 

" Vivát Bacchus, Bacchus éljen!... "

A Bel Canto Operatársulat koncertje

 

 

Giusto Kamarazenekar koncertje

 

E. Schubert : C-dúr vonóskvintet op. 163

Goldmark Károly: Vonóskvintet op. 9, a zeneszerző halálának 100. évfordulója alkalmából

zene.jpg

 

Szólj hozzá!

2015.01.02. 13:53 Aranytíz Kultúrház

Kiállítás, oktatás, képzőművészet

(N)agymosás

Csikós György karikatúrista kiállítása

agymosas_2.jpg

agymoss_1.jpg

A tárlat megtekinthető január 29-ig.

 

Varga József Zsolt festőművész kiállítása

varga.jpgA tárlat megtekinthető március 31-ig.

 

 

Lipicai ménes

Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad lipicai méneséről készült fotókiállítás

menes1.jpg

menes2.jpg

A tárlat megtekinthető február 15-ig.

 

Visszatekintés

Mészáros Ödön fotókiállítása

visszateintes.jpg

A tárlat megtekinthető január 31ig.

 

Tolnay Klári állandó emlékkiállítás

 

 

A tárlat megtekinthető hétköznap és hétvégén a színháztermi programjaitól függően.

 

Dési Huber István képzőművészeti kör

 

kedd szerda 17:00-21:00

 

Modell utáni rajz, festészet. Egész évben az újonnan érkezettek számára a folyamatos tanulmányrajzolás feltételei biztosítottak a kockától a portréig, igény szerint. 

Művésztanár: Túri Éva

 

Előzetes egyeztetés és információ: 

 +36 20 550 4283

 

Pesti Magyar Színiakadémia Művészeti Szakközépiskola

 

2+1 éves középfokú színészképzés, érettségivel rendelkező fiataloknak.

 

Elméleti tárgyak: színház- és drámatörténet, dramaturgia, művélődéstörténet, esztétika.

Gyakorlati tárgyak: színészmesterség, zenész mesterség, színpadi szaka gyakorlat, ének és hangképzés, művészi beszéd, beszédtechnika, tánc, színpadi mozgás.

 

információ: sziniakademia@mszinhaz.hu

 

 

Szólj hozzá!

2015.01.02. 13:53 Aranytíz Kultúrház

Kalendárium

Január 6.

Farsang első napja

farsang.jpg

A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata a jelmezes-álarcos alakoskodás. Farsang (Vízkereszttől - Hamvazószerdáig) A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. A XVI. századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek és a Húsételek tréfás küzdelmét is. Napjaink leglátványosabb farsangi alakoskodása a Mohácson lakó délszlávok csoportos busójárása. E busók fából faragott álarcokban jelennek meg, mozgásuk, viselkedésük rituálisan meg van szabva. A busóálarcot eredetileg csak a felnőtt sokác férfiaknak volt szabad felölteniük, a legények másfajta álarcot viseltek. Az farsangi alakoskodók általában kis párbeszédes jeleneteket is előadnak, ilyenkor kerül színre a tréfás halottasjáték vagy lakodalom is. A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugatdunántúli rönkhúzással összekötött mókaházasság. A kidöntött fát húzták végig az úton a leányokból, legényekből álló párok. A menet közben bohókás esküvő játszódott le. A rönkhúzást olyankor rendezték meg, mikor a községben abban az évben nem volt lakodalom. Régebben az ország sok részén szokás volt húshagyókedden a pártában maradt leányokkal tuskót húzatni. Szokásos volt a farsang idején a lányok, asszonyok külön farsangolása is. A farsang gondolatköre elsősorban a házasság témája körül forgott. Azokat a lányokat, akik pártában maradtak, farsang végén szokás volt kicsúfolni. Szatmárban pl. kongóztak: húshagyókedden a pártában maradt lányok ablaka alatt pléhdarabokat ütögettek a fiúk. Zoborvidéken a farsang utolsó előtti vasárnapját Talalaj-vasárnapnak (talalaj-vasárnapi énekek), míg farsang vasárnapját Sardó-vasárnapnak nevezték (sardózás).

 

február  18.

Hamvazószerda

hamvazoszerda.jpg

hamvas szerda (lat. feria quarta cinerum): nagyböjtkezdő napja a latin szertartásban, a húsvét vasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap. - A törekvés, hogy Jézus 40 napos böjtjét kövessék, K-en és Ny-on eltérő kezdőnaphoz vezetett. Ny-on a böjt 40 napja: 6 hét hétköznapjai + 4 nap (vasárnaő az Úr napján nincs böjt). A nagyböjt kezdő napja tehát, ~ az ötvenededvasárnap utáni szerda. A bizánci szertartásban szombaton nem böjtölnek, a ~nak megfelelő nap a latin szert.hatvanadvasárnapján van. E napon elhagyják a hús-, egy héttel később a tejételeket is. Innen a húshagyó vasárnap, vajhagyó vasárnap elnevezés. - Az ősegyh-ban ~n kezdődött a katekumenok közvetlen előkészítése a húsvéti keresztségre és a nyilvános bűnbánók fölkészítése a nagycsütörtöki föloldozásra (nyilvános vezeklés). A bűnbánókat külön szert-sal, a hanvazással indították (a 12. sz-ig az ádámkapun át) a vezeklés útjára. - ~ szigorú böjti nap, a böjt 1966: történt reformja után is, azaz e napon 18 éves kortól 60 éves korig csak háromszor szabad étkezni és csak egyszer szabad jóllakni, húst 14 éves kortól nem szabad fogyasztani. - ~ legrégibb hazai liturgiáját a Pray-kódexőrizte meg. Hazai jellegzetességnek számíthat benne az exorcismus cineris, 'ördögűzés a hamuból', mely az eu-i lit. hagyományban ritka. Bencés közösségeinknek Cluny példájára a szert. után a tp. körüli temetőben, a cinteremben mezítláb körmenet volt. Az 1500-ból való Baptismale Strigoniense szerint e napon szentelték a zarándokok botját és tarisznyáját, akik voltaképpen szintén vezeklő útra készültek. - Népünk a hamvazást többfelé szentelménynek tekinti. Algyő, Maroslele, Kiskunmajsa, Jászladány, Apátfalva idősebb népe úgy tartja, hogy aki hamvazkodik, annak nem fáj a feje. A tp-ból hazatérők olykor összedörzsölik homlokukat az otthon maradottakéval, hogy azoknak se fájjon a fejük. A tápai anya hazaérkezve, kisgyermekei homlokára dörgöli a homlokán maradt hamut. A kölesdi gyerek markában a keresztapjának, keresztanyjának hamut visz, s rászórja a ruhájukra. Ajándékot kap érte. Ha Klézse moldvai faluban nem jött el a pap hamvazni, akkor a hívek tavalyi pimpóból, vagyis a virágvasárnapi barkából maguk égettek hamut. Ujjukkal belenyúltak, és úgy vetettek homlokukra keresztet. Pusztinában a templomi hamvazásról hazajövet az asszonyok meghamvazták a tányért, tálat, kanalat, és csak utána fogtak munkához. Apátfalván, Szajánban régebben szokás volt az is, hogy férfiak jártak házról házra, és egyikük hamvazott. Fáradságukért jutalom járt. A népiessé vált szokás bizonyára a régi török időkbeli licenciátus-hagyományban gyökeredzik, amikor egyes szert-okat laikusok végeztek. A szokás az egyházi hamvazás újjászületésével párhuzamosan, lappangó gyakorlatként megmaradt, a szakrális színezet azonban elhomályosodott benne. - A rábaközi Szil faluban lapáton hamut vittek a kocsmába, és rászórták azokra a korhelyekre, akik a farsangi mulatozást még nem hagyták abba. Tréfás-komolyan mondogatták nekik: porból lettél, porrá leszel. Az udvarhelyi székelység szerint a ~n született gyermek halála után nem rothad el. Az akkor vágott fa sem. Így tartják a zágoniak is. Dány öregei régebben nem gyújtottak tüzet ~n. A kiszombori gazdasszony valamikor az egész házat hamuval hintette meg, hogy a bűn, baj, kár elkerülje a családot. A húshagyói vendégeskedés után Szihalom hevesi faluban az a szokás járta, hogy a hívek ~n kenyeret, nyers ételféleségeket vittek a tp-ba. Szentelés után a pap a szegények között osztotta szét. Pusztakovácsi katolikusai a megmaradt farsangi ételeket a ref. családoknak ajándékozták. A ~ és nagyböjt első vasárnapja közötti pár napnak az ország egyes vidékein csonkahét,  a ~t követő napnak kövércsütörtök a neve. - ~val véget ér a farsang és a mulatozás. Rábahídvégen úgy tudják, hogy a falu határában, a Foki csárdában húshagyókedden lányok-legények báloztak, éjfélkor mindenki abbahagyta a táncot, egy pár azonban tovább rakta, minden kérlelés ellenére. ~ reggelén a földbe süllyedtek csárdával együtt. - ~n a szentelt torma, esetleg retek a kk-ban német földön szentelmény volt, mely a papi szert-ok rendjéből kikopva máig őrzi archaikus rendeltetését: a néphit szerint a tavaszi megújulást szolgálja, biztosítja. A megszentelendő húsvéti eledelek mellé tett torma is vsz. e gyakorlat maradványa. **

Szólj hozzá!

2015.01.02. 13:53 Aranytíz Kultúrház

Gyermek, klub, civil

Herman Ottó biológiai kör

 

A kör alapvető célja a természet iránti érdeklődés felkeltése, a leendő amatőr vagy hivatásos természetbúvárok felfedezése.

 

Aranytíz Helytörténeti Klub

 

január 29.  Szent Gellért nyomában, Itáliában, Velencében és környékén
előadó: dr. Tóth Zoltán
február .  Az V. kerület építészeti arculatának változásai
előadó: Cselovszki Zoltán

 

 

Örökifjak Klubja

 

 

Január 22. 15:00   Csevegős teadélután

január 29. 15:00   Szent Gellért vártanú püspök életútja, kultusza, kötődése a belvároshoz

 

előadó: Dr. Tóth Zoltán

 

február 5. 14:00   Az Arany itt kezdődik..

Előzetes bejelentkezés szükséges

 

február 19. 15:00  " Életet mentünk"

vendég: Darab Zsolt

 

február 21. 15:00  Bel Canto Operatársulat előadása a kerület nyugdíjasai számára

vendég: Cselovszki Zoltán

 

 

Aranytíz Bridzs klub

 

 

 

péntekenként 16:30-20:00

 

 

Budapesti Kórus

 

 

 

 

 

 

 

hétfő, csütörtök 19:00-21:00

 

 

 

Információ:

 

Bán László    laszlo.ban45@gmail.com   +36 20 367 9753

 

Kvízjátékosok Klubja

 

január 10,17,31 és február 7,21  14:00-19:00

 

 

Zürichi Magyar Történelmi Egyesület

 

január 22. Az Arany Vitézségi Érem története az első világháború időszakában

 

előadó: dr. Pandula Attila

 

 

február 19. A idő mérése a történelemben

 

előadó: dr Bérzci Szaniszló

 

 

 

Musica Ludens Kamarakórus

 

 

 

hétfő 18:30

 

Az együttes amatőr tagokból áll, akiket a zene szeretete hozott össze. Számos hazai és külföldi fesztivál vendégei voltak már.

 

karnagy: Balás Péter

 

 

 

Információ:  balas.peter@gmail.com  +36 20 932 6427

 

 

MSZOSZ V. Kerületi Nyugdíjas Alapszervezet

 

 

 

szerda: 14:00-17:00 klubnap

 

 

Budapesti Székely Kör

 

január 21. és február 18 17:00 fogadóóra

 

 

 

Belvárosi Természetbarát Szövetség

 

 

 

 

 

január 8. 16:00-18:00   

 

Fogadóóra

 

február 5. 15:00-17:00

 

Fogadóóra

 

 

 

 Rockenbauer Pál Túravezetők Klubja

 

 

 

A klubban élménybeszámolókat, vetítettképes ismeretterjesztő előadásokat tartanak hazánk, illetve a világ legszebb tájairól

 

január 12. Sosem látott képeim

előadó: Szendrő Szabolcs

 

február 9. Eszék-Karapancsa-Mohács

előadó: Buzás Károly

            Afrika

előadó: Sáfrány József

 

 

 

Gyermek jazzbalett

 

 

 

 

 

 

 

oktató: Darab Katalin, modertánc-pedagógus, koreográfus

 

 

 

 

 

 

 

szerda, péntek: 15:30-16:30

 

 

 

Információ:

 

 

 

 +36 30 425 3207

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyerek kick-boksz

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

kedd, csütörtök: 17:00-18:00

 

 

 

 

 

 

 

Információ: Dyékiss Nóra  +36 20 386 8759

 

 

 

Aranytíz Musical Stúdió

 

 

 

 

 

 

 

tanítanak: Póka Éva, Kiss Anikó, Bakó Gábor, Gebota György

 

 

 

 

 

 

 

7-22 éves korig kínálunk beszédtechnika, színészmesterség, ének és táncórákat. Célunk egy olyan közösség kialakítása, melynek során a fiatalok beszédkészsége fejlődik, határozottabb lesz a fellépésük, önbizalmuk gyarapodik.

 

 

tanítás: január 10,17,24,31

           február 7,14,21,28   9:30-14:15

 

Ovis néptánc

 

 

 

tanít: Ladányi Veronika

 

információ:

ladanyiverus@gmail.com

+36 20 267 5944

 

 

Kubai Salsa Gyerekeknek!

 

 
 

 

tanít: José Rey, Kiss Beáta

 

 

 

Tini salsa: 16:30-17:30 (péntek)  11-16 éves kor

 

Gyerek salsa: 17:30-18:30 (péntek) 6-11 éves kor

 

 

 

Információ: www.salsatropical.hu

 

 +36 20 974 6066

 

 

 

Aranytíz gyermekbérlet

 

Gyurka citerája- Majorka Színház előadása

 

Évszaki képző

evszaki_kepzo.jpg

 

Hagyományőrző előadássorozat gyerekeknek és szüleiknek

 

Esztrád Színház művészei: Szávai Katalin, Mészáros Erzsébet, Varga György, Major Róbert

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2015.01.02. 13:53 Aranytíz Kultúrház

Népi kultúra, tánc, mozgás

Magyar táncház

 

17:00-18:00  Aprók tánca ( vezető:Horti Réka )

18:00-19:00  Játszóház ( vezető: Horti Zoltán )

19:00-20:00  Tánctanítás- Mezőségi táncok ( Bohus György, Bánhegyi Nikoletta )

20:10-20:30  Énektanítás ( vezető: Bánhegyi Nikoletta )

20:30-23:00  Táncrendek

23:00-01:00  Folkkocsma - hetente változó zenekarokkal

tanchaz.jpg

január 10. Góbé zenekar

január 17. Salamon Beáta és a Méta

január 24. Üsztürü zenekar

január 31. Blaskó Csaba és zenekara

február 7. Üsztürü zenekar

február 14. Salamon Beáta és a Méta

február 21. Góbé zenekar

február 28. Blaskó Csaba és zenekara

 

Néptánc tanfolyam

 

 

hétfő 19:00-21:45

Jobbágytelki táncok- Székelyföld

tanít: Redő Júlia és Bohus György

 

szerda 19:00-21:45 

Bonchidai román táncok-Mezőség

tanít: Redő Júlia és Tompa Attila

 

szombat 17:15-18:35

Sűrű és ritka magyar Mezőség falvaiból

tanít: Bohus György

 

 

Aranytíz néptáncegyüttes

 

 

kezdő: szerda 19:00- 21:00

haladó: csütörtök 19:45-21:45

információ: Masát Ádám  +36 70 265 0814

 

East-West jazztánc

 

 

 

 

 

tanít: Bakó Gábor, koreográfus, táncos

 

 

 

 hétfő, szerda: 18:00-19:30

 

 

 

 

 

Erica C. Dance School & Company

 

 

 

 

 

alapította: Zoltán Erika

 

 

 

vezető tánctanár, koreográfus: Robby D.

 

órák minden hétfőtől csütörtökig délután

 

 

 

információk:

 

  +36 20 326 7629,

 

 +36 20 939 3300

 

 

Százszorszép hastánc klub

 

 

 

kedd: 15:00-16:30

 

információ:

 

Szalai Márta +36 20 426 9695

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kubai Salsa-a Salsa Tropical Tánciskolában

 

 

 

 

 

 

tanít: José Rey, Kiss Beáta

 

 

 

információ: www.salsatropical.hu

 

 

Balett

 

 

 

Jeszenszky Endre balettmester klasszikus és jazzbalett metodikájának alapján.

 

tanít: Darab Katalin

 

információ: +36 30 425 3207

 kedd, csütörtök:  18:00-19:30

 

 

Törzsi hastánc

 

 

tanít: Egri Lilla

szerda 18:00-19:00

 

Információ:  +36 20 579 0189

info@hastanc-oktatas.hu

 

 

Ranee hastánc

 

 

tanít: Farkas Renáta


 

hétfő: 19:00-20:00 és 20:00-21:00

 szerda: 18:00-19:00

 

 

West Coast Swing

 

 

tanít: Kowalska Izabella és Máriás Zsigmond

 

Kezdő: kedd 19:00-20:15

középhaladó: kedd 20:15-21:30

 

információ:

 www.wcsdance.hu

 

 

 

 

MAona- a teljesség tánca

 

kedd:18:45-19:45

 

Tartja: Majoranna

információ:

+36 70 789 6595

www.maona.hu

 

Gold zumba, időseknek

 

kedd: 18:00-19:00

 

oktató: Farkasné Erzsébet, Sintó Tamás-díjas zumba instruktor

 

Egészségükben károsodottaknak, túlsúlyosaknak. A program figyelembe veszi a résztvevők anatonómiai, élettani és pszichológiai szükségleteit. Előzetes tánctudást nem igényel.

 

Információ:

 +36 30 996 4166

 

 

Hatha Yoga

 

kedd: 18:00-20:00 

 oktató: András

információ:

 

www.jogatan.com

 

 

Frissítő torna 50-en túl

 

 

oktató: László Zsuzsanna, gyógytornász

hétfő, szerda: 17:00-18:00

Információ:+36 20 357 7305

 

 

Pilates torna

 

tanít: Dóczy Andrea, edző

 

hétfő: 16:30-17:30, 17:45-18:45

csütörtök: 16:30-17:30, 17:45-18:45, 18:45-19:45

 

Információ:

+36 20 343 5873

 

 

 

Fitness bottal

 

 

Zenés, kondicionáló, állóképesség fejlesztő,  testtartás javító, erősító torna.

 

tanít: Dóczy Andrea, edző

 

hétfő: 18:45-19:45

Információ:

 

 +36 20 343 5873

 

 

 

Szakrális körtánc

 

 

csütörtök 17:30

 

oktató: Farkasné Erzsébet

 

információ: +36 30 996 4166

farkasn.erzsi@gmail.com

 

 

Bujutsu- kai Kenshin ryu

 

Távol-Keleti Harcművészetek Egyesülete

 

beju kai.jpg

hétfő: 18:30-20:30

 

oktató: Széplaky Géza

Információ:

+36 30 616 6746

 

 

 

Szólj hozzá!

2014.12.03. 22:01 Aranytíz Kultúrház

Tolnay Klári színpad, komoly zene

Kubik Anna önálló estje

" Jóság síró vágya"

kubik_anna.jpg

" Én is csak egy kis pont vagyok a világegyetemben, az történik velem, amit a Jóisten akar "

 

 

William Mastrosimone:

A pulóvergyűjtő

 

pulover.jpg

 

rendezte: Bal József

Rose: Marjai Virág

Cliff: Ozsgyáni Mihály

 

 

Károlyi Gáspár vizsolyi bibliája

biblia.jpg

 

szerkesztette és előadja: Csernus Mariann

 

 

Beszélgetés Pásztor Erzsivel

 

pasztor_1.jpg

 

Több, mint 130 színpadi szerepen és 50 filmen van túl. Megkapta a Jászai Mari-díjat, a Balázs Béla-díjat, az Aase-díjat, az Érdemes Művész címet és a Kossuth-díjat

 

 

Szabó Ádám koncertje

 

Ádám a Csillag születikben kitűnt és feltűnt varázslatos harmonikajátékával.

szabo_adam.jpg

 

4 for Dance

4_dace.jpg

A 4 for Dance 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy az általuk nagy tiszteletben tartott magyar néptánc autentikus elemeit virtuóz ritmusjátékokkal tegyék még izgalmasabbá, s így egy önálló stílust hozzanak létre. A csapat népszerűsége azóta is töretlen, hiszen a 4 for Dance értéket közvetít, kultúrát táplál, és mindezeket a mai kor szellemében, sok humorral fűszerezi.

 

Az együttes 2009-ben Montreal-ban az UNESCO védnöksége alatti Dance World Cupon, a hivatalos táncvilágkupán három kategóriában is – folk, show, step -  megszerezte a világbajnoki címet. A zsűri tagjai olyan neves tagokból állt, mint a Cirque de Soleil egyik vezetője, Liza Minelli és Beyonce koreográfusa, Britney Spears vezetőtáncosa, valamint a new yorki Broadway egyik legismertebb táncművésze.

 

Megkapták a Dance World Cup legtöbb díját nyerő együttes különdíját is, a 2500 - világ minden tájáról érkező - résztvevő közül.

 

A BBC egyik legnagyobb showjának sztárvendégeként a Tonight is the night-ban szerepeltek, ahol John Barrowman -  hollywoodi sztár -  így mutatta be a 4 for Dance-t: „ezt az elkápráztató csapatot a világon mindenkinek látnia kell!” A műsor nézettsége 12 millió volt.

PANkreátorok- újratöltve

 

 

Hogy mennyire bulis is a pantomim, arra a PANkreátor szolgáltat élő bizonyítékot lazán és szellemesen, kellő higanymozgással és ökörködéssel megtámogatva. Egy fárasztó munkanap után tökéletes program, igazi nevetésterápia. Az önfeledt szórakozásról három tehetséges fiatal színész gondoskodik: Andrássy Máté, Horváth Zoltán és Szabó Máté. Minek az a sok rizsa, ha egyszer mutogatni is lehet?!

pank_1.jpg

 

 

Elling és Kjell

A különösen érzékeny Elling 38 éves koráig meghittségben és szeretetben, de gyermeki létben, a külvilágtó teljesen eltávolodva élt az édesanyjával. Az anya gondoskodott róla, amíg meg nem halt. Ekkor Eliing összeomlott és elmegyógyintézetbe került. Itt ismerkedett meg Kjell Bjarne-vel, a szelíd óriással, aki szintén 30-as évei végén járt. Az oslói önkormányzat jóvoltából, terápiás céllal, kis, közös lakásba költözhetnek, ahol egyetlen feladat vár rájuk: új életet kezdeni és visszailleszkedni a társadalomba..

szereplők:

 

Elling: Őze Áron

Kjell: Kedvek Richárd

Frank: Széplaky Géza
Reidun: Cseh Zsuzsa

 

Rendező: Hollós Gábor
Fordította:
Domsa Zsófia

elling_2.jpg

 

 

Befogad és kitaszít a világ

Huzella Péter és Mácsai Pál Villon-estje

berfogad_vilag.jpg

 

Retro táncklub élő zenével

 

 

Élő zene 23:00-tól kifulladásig!

 

Adventi Hangverseny

 

fellépnek: Lakatos Enikő, Balás Péter, Mohai Gábor

 

 

Koncertmuzsika Zenekar hangversenye

 

vezényel: Nagy Norbert

Szólj hozzá!

2014.12.03. 22:01 Aranytíz Kultúrház

Népi kultúra, tánc, mozgás

Magyar táncház

 

17:00-18:00  Aprók tánca ( vezető:Horti Réka )

18:00-19:00  Játszóház ( vezető: Horti Zoltán )

19:00-20:00  Tánctanítás- Mezőségi táncok ( Bohus György, Bánhegyi Nikoletta )

20:10-20:30  Énektanítás ( vezető: Bánhegyi Nikoletta )

20:30-23:00  Táncrendek

23:00-01:00  Folkkocsma - hetente változó zenekarokkal

 

december 6. Salamon Beáta és a Méta zenekara

december 13. Üsztürü zenekar

december 20. Blaskó Csaba és zenekara

 

 

Néptánc tanfolyam

 

 

hétfő 19:00-21:45

tanít: Redő Júlia és Bohus György

 

szerda 19:00-21:45 

tanít: Redő Júlia és Tompa Attila

 

szombat 17:15-18:35

tanít: Bohus György

 

Aranytíz néptáncegyüttes

 

 

kezdő: szerda 19:00- 21:00

haladó: csütörtök 19:45-21:45

információ: Masát Ádám  +36 70 265 0814

East-West jazztánc

 

 

tanít: Bakó Gábor, koreográfus, táncos

 

 hétfő, szerda: 18:00-19:30

 

 

Erica C. Dance School & Company

 

 

alapította: Zoltán Erika

 

vezető tánctanár, koreográfus: Robby D.

órák minden hétfőtől csütörtökig délután

 

információk:

  +36 20 326 7629,

 +36 20 939 3300

 

 

 

Százszorszép hastánc klub

 

kedd: 15:00-16:30

információ:

Szalai Márta +36 20 426 9695

 

 

 

 

Kubai Salsa-a Salsa Tropical Tánciskolában

 

 

tanít: José Rey, Kiss Beáta

információ: www.salsatropical.hu

 

Balett

 

 

 

Jeszenszky Endre balettmester klasszikus és jazzbalett metodikájának alapján.

 

tanít: Darab Katalin

 

információ: +36 30 425 3207

 kedd, csütörtök:  18:00-19:30

 

 

balett_1.jpg

 

Törzsi hastánc

 

 

tanít: Egri Lilla

szerda 18:00-19:00

 

Információ:  +36 20 579 0189

info@hastanc-oktatas.hu

 

 

Ranee hastánc

 

 

tanít: Farkas Renáta


 

hétfő: 19:00-20:00 és 20:00-21:00

 szerda: 18:00-19:00

 

 

West Coast Swing

 

 

tanít: Kowalska Izabella és Máriás Zsigmond

 

Kezdő: kedd 19:00-20:15

középhaladó: kedd 20:15-21:30

 

információ:

 www.wcsdance.hu

 

 

K-pop cover dance

 

kedd: 16:45-17:45

információ:

daenseu@gmail.com

 

 

Cardiobalett

 

 

kedd, csütörtök: 18:00-19:00

 Oktató: Mátyás Ildikó

Információ: +36 30 523 2322

 

 

MAona- a teljesség tánca

 

kedd:18:45-19:45

 

Tartja: Majoranna

információ:

+36 70 789 6595

www.maona.hu

 

Gold zumba, időseknek

 

kedd: 18:00-19:00

 

oktató: Farkasné Erzsébet, Sintó Tamás-díjas zumba instruktor

 

Egészségükben károsodottaknak, túlsúlyosaknak. A program figyelembe veszi a résztvevők anatonómiai, élettani és pszichológiai szükségleteit. Előzetes tánctudást nem igényel.

 

Információ:

 +36 30 996 4166

 

 

Hatha Yoga

 

kedd: 18:00-20:00 

 oktató: András

információ:

 

www.jogatan.com

 

 

Frissítő torna 50-en túl

 

 

oktató: László Zsuzsanna, gyógytornász

hétfő, szerda: 17:00-18:00

Információ:+36 20 357 7305

 

 

Pilates torna

 

tanít: Dóczy Andrea, edző

 

hétfő: 16:30-17:30, 17:45-18:45

csütörtök: 16:30-17:30, 17:45-18:45, 18:45-19:45

 

Információ:

+36 20 343 5873

 

 

 

Fitness bottal

 

 

Zenés, kondicionáló, állóképesség fejlesztő,  testtartás javító, erősító torna.

 

tanít: Dóczy Andrea, edző

 

hétfő: 18:45-19:45

Információ:

 

 +36 20 343 5873

 

 

 

Szakrális körtánc

 

 

csütörtök 17:30

 

oktató: Farkasné Erzsébet

 

információ: +36 30 996 4166

farkasn.erzsi@gmail.com

 

 

Bujutsu- kai Kenshin ryu

 

Távol-Keleti Harcművészetek Egyesülete

 

beju kai.jpg

hétfő: 18:30-20:30

 

oktató: Széplaky Géza

Információ:

+36 30 616 6746

 

 

Szólj hozzá!

2014.12.03. 22:01 Aranytíz Kultúrház

Kalendárium

december 8.

A Szeplőtelen fogantatás napja

dec8.jpg

IX. Pius pápa kinyilatkoztatta, hogy Mária bűn nélkül fogant, így az eredendő bűntől mentes. Szeplőtelen fogantatás - latinul: conceptio immaculata Teológiailag az emberi élet továbbadásának természetes folyamatában olyan fogantatás, amelyet Isten megőriz az áteredő bűntől. Az üdvösség történetében egy ilyen eset van: Isten anyjának, a Boldogságos Szűz Máriának szeplőtelen fogantatása. A VII. századtól keleten már ünnepelték. A hagyomány alapján IX. Pius pápa 1854-ban dogmaként hirdette ki. Az új Mária-dogmát "Ineffabilis Deus" bullájában tette közzé. A Mária szeplőtelenségének dogmája - amely a liberálisok tiltakozását váltotta ki - a protestánsok és a materialista tudomány ellen irányult. IX. Pius kinyilatkoztatásával a katolikus tanítást, az egyház társadalmi tekintélyét, valamint tántoríthatatlanságát és kitartását akarta megerősíteni.

 

 

december 11.

Pesten felavatták a Magyar Tudományos Akadémia épületét.

 

mta.jpg

 

 

Szólj hozzá!

2014.12.03. 22:01 Aranytíz Kultúrház

Gyermek, klub, civil

Herman Ottó biológiai kör

 

A kör alapvető célja a természet iránti érdeklődés felkeltése, a leendő amatőr vagy hivatásos természetbúvárok felfedezése.

 

Aranytíz Helytörténeti Klub

 

Ybl emlékek születésének 200. évfordulója jegyében

 

előadó: Vizy László

 

Örökifjak Klubja

 

december 4. 15:00  Adventi készülődés  előzetes bejelentkezés szükséges!

december 11. 15:00  Csernus Mariann előadása

december 18. 14:00   Örökifjak karácsonyi bálja  előzetes bejelentkezés szükséges!

 

 

Aranytíz Bridzs klub

 

 

 

péntekenként 16:30-20:00

 

 

Budapesti Kórus

 

 

 

hétfő, csütörtök 19:00-21:00

 

 

 

Információ:

 

Bán László    laszlo.ban45@gmail.com   +36 20 367 9753

 

 

 

 

Kvízjátékosok Klubja

 

december 6,13. 14:00-19:30

 

 

Zürichi Magyar Történelmi Egyesület

 

 

Kik voltak a trianoni békediktátum magyar aláírói?

 

előadó: dr. Vizy László Tamás

 

Musica Ludens Kamarakórus

 

hétfő 18:30

Az együttes amatőr tagokból áll, akiket a zene szeretete hozott össze. Számos hazai és külföldi fesztivál vendégei voltak már.

karnagy: Balás Péter

 

Információ:  balas.peter@gmail.com  +36 20 932 6427

 

MSZOSZ V. Kerületi Nyugdíjas Alapszervezet

 

szerda: 14:00-17:00 klubnap

 

 

Budapesti Székely Kör

 

Dr. Prokopp Mária, művészettörténész, az ELTE professzora "Nápoly középkori magyar emlékei" c. könyvének bemutatója

 

 

 

Belvárosi Természetbarát Szövetség

 

 

december 4. 16:00-18:00   

Fogadóóra

december 18. 15:00-17:00

Fogadóóra

 

 Rockenbauer Pál Túravezetők Klubja

 

A klubban élménybeszámolókat, vetítettképes ismeretterjesztő előadásokat tartanak hazánk, illetve a világ legszebb tájairól

Végig az Országos Kék Túrán

előadó: Berki Zoltán. Kovács Attila

Gyermek jazzbalett

 

oktató: Darab Katalin, modertánc-pedagógus, koreográfus

 

szerda, péntek: 15:30-16:30

Információ:

 +36 30 425 3207

 

 

Gyerek kick-boksz

 

 

 

kedd, csütörtök: 17:00-18:00

 

Információ: Dyékiss Nóra  +36 20 386 8759

 

Aranytíz Musical Stúdió

 

 

 

tanítanak: Póka Éva, Kiss Anikó, Bakó Gábor, Gebota György

 

 

 

7-22 éves korig kínálunk beszédtechnika, színészmesterség, ének és táncórákat. Célunk egy olyan közösség kialakítása, melynek során a fiatalok beszédkészsége fejlődik, határozottabb lesz a fellépésük, önbizalmuk gyarapodik.

tanítás:december 6, 13. 9:30-14:15

 

Ovis néptánc

 

 

 

tanít: Ladányi Veronika

 

információ:

ladanyiverus@gmail.com

+36 20 267 5944

 

 

Kubai Salsa Gyerekeknek!

 
 

tanít: José Rey, Kiss Beáta

 

Tini salsa: 16:30-17:30 (péntek)  11-16 éves kor

Gyerek salsa: 17:30-18:30 (péntek) 6-11 éves kor

 

Információ: www.salsatropical.hu

 +36 20 974 6066

 

Mikulásváró játszóház az Aranytízben!

mikulas.jpg

december 6. 10:00 

A mikulás személyesen látogat el hozzánk!

 

Aranytíz gyermekbérlet

 

Téli mesék:

Holle anyó és az elfelejtett lénye boltja

a Szamárfül projekt előadása

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2014.12.03. 22:01 Aranytíz Kultúrház

Kiállítás, oktatás, képzőművészet

Pesti Magyar Színiakadémia Művészeti Szakközépiskola

 

2+1 éves középfokú színészképzés, érettségivel rendelkező fiataloknak.

 

Elméleti tárgyak: színház- és drámatörténet, dramaturgia, művélődéstörténet, esztétika.

Gyakorlati tárgyak: színészmesterség, zenész mesterség, színpadi szaka gyakorlat, ének és hangképzés, művészi beszéd, beszédtechnika, tánc, színpadi mozgás.

 

információ: sziniakademia@mszinhaz.hu

 

Életvégi Tervezés

Hogyan beszéljünk betegségről, halálról?

előadó: dr Bíró Eszter

Párt-fogók párkapcsolati előadások

Hogyan lehet átvészelni a karácsonyt párkapcsolat nélkül?

előadó: dr. Hardy Júlia

Télidő

Benk Katalin kiállítása

telido.jpg

A tárlat megtekinthető december 28-ig

 

 

Visszatekintés

 

Mészáros Ödön kiállítása

vissza.jpg

 

A tárlat megtekinthető december 28-ig.

 

GDANKS- A szabadság városa

Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat fotókiállítása

 

A tárlat megtekinthető december 3-ig

 

Dési Huber István képzőművészeti kör

 

hétfő, szerda 17:00-21:00

 

Modell utáni rajz, festészet. Egész évben az újonnan érkezettek számára a folyamatos tanulmányrajzolás feltételei biztosítottak a kockától a portréig, igény szerint. 

Művésztanár: Túri Éva

 

Előzetes egyeztetés és információ: 

 +36 20 550 4283

 

Tolnay Klári állandó emlékkiállítás

 

 

A tárlat megtekinthető hétköznap és hétvégén a színháztermi programjaitól függően.

 

Belvárosi hangulat

 

Belváros-Lipótváros Önkormányzata által 10-15 éves kerületi gyerekeknek meghirdetett fotópályázat eredményhirdetése és a kiállítás megnyitója

Megnyitja: Wohlmuth István

 

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása