HTML

Aranytíz Kultúrház

Kedves Vendégeink! Szeretettel várjuk idén is megújult programjainkkal! Klasszicizmusba illesztett modernség és ezerszínű kulturális élet. Az Aranytíz. Programok kicsiknek és nagyoknak - néha külön, néha együtt, ahogy tetszik. Az állandó programok mellett színvonalas színházi előadások, könnyű- és komolyzenei koncertek, kiállítások, film-, tánc- és képzőművészet, a magyar nép hagyományainak színes palettája várja az ideérkezőket, ahol a kerületi és országos civil szervezetek, klubok is helyet kapnak. Az 1879-1880-ban épült eklektikus, neoreneszánsz épületet 2002-2003-ban restaurálták. Az Aranytíz elismerése kezdetben a kerületi lakosság körében vívatott ki, majd a budapesti közművelődés egyik meghatározó intézményévé vált. És bevált. A ház működik. Adottságai lehetővé teszik konferenciák, sajtótájékoztatók, rendezvények, esküvők, bálok, szakkörök, tanfolyamok, kiállítások lebonyolítását, szervezését is. Szeretettel: Balogh Erika ügyvezető

Friss topikok

Címkék

"ÁLOM (2) "Fergeteg (2) "Jégbontó (2) "MENŐ (1) & (1) (BUSHO) (1) - (4) / (1) 10. (1) 17.15-től (1) 19 (1) 19.45-től (1) 2012 (1) 2012. (1) 21.45-ig (1) A (6) ADVENTI (2) Akkreditált (1) Alapítvány (2) ALAPSZERVEZET (1) alkotásai (1) ÁLL (2) Álom (1) Alsó (4) Alsótagozat (1) AND (1) Aprók (1) APRÓK (1) ARANYTÍZ (7) Aranytíz (3) ÁTRIUM (1) az (1) BALETT (2) BANYAMESÉK (3) BASIL (1) BEAT (2) BELVÁROSI (1) Bemutatkozás (2) BÉRLETSOROZAT (2) BESZÉD (2) BIOLÓGIAI (2) BlackBirds (1) Boglárka (1) bottal (1) BRIDZS (1) Budapest (1) BUDAPESTI (2) C. (2) Cigánylabirintus (1) CIN-KE (2) CIVIL (3) COMPANY (2) CSILLAGSZEMŰ (2) csütörtökön (1) Cubana (1) Dance (1) DANCE (1) DECEMBER (2) December (1) DECEMBERBEN (8) DÉSI (1) DÉSI HUBER ISTVÁN KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖR (1) EAST-WEST (2) EGY (1) EGYESÜLET (1) Egyetem-Felnőtt (16) EGYSZÓLAM (1) előadása (2) ELŐTÉR (1) élőzenés (1) Enyészet (2) ERICA (2) Erzsébet (1) és (2) ÉVRE (1) FEBRUÁR (2) FEJEZETEK A LENGYEL-MAGYAR KÖZÖS TÖRTÉNELEMBŐL (1) Felső (12) Fesztivál (1) FG-4 (1) Fiesta (1) FILMES (1) filmes (1) Filmesek (1) FILMKLUB (2) Fitness (1) FITNESS (1) FOLYTATÓDIK (1) folytatódik (1) Fóti (1) Frissítő (1) FRÖCCS (1) Független (1) füzetünk (1) GALÉRIA (1) Gerincgimnasztika (1) GomBusho (1) GYEREK (1) gyerekek (1) GYEREKSZÍNHÁZI (1) Gyermek (1) GYERMEK (3) GYERMEKSZÍNHÁZI (1) HASTÁNC (2) HATHA (1) Hava (2) hava (1) HAVA" (2) hava" (2) HELYTÖRTÉNETI (1) HERMAN (2) HETESEK (1) hétfőn (1) HORVÁTORSZÁG KÉPEKBEN (1) HUBER (1) INGYENES (2) ISKOLA (1) ISTVÁN (1) János (1) JANUÁR (2) JANUÁRBAN (8) JAZZBALETT (2) JAZZTÁNC (2) JELEK (1) JESZENSZKY (2) KAMARAKÓRUS (1) Karaván (2) KÉPZŐMŰVÉSZET (1) KÉPZŐMŰVÉSZETI (1) KIÁLLÍTÁSOK (1) KIÁLLÍTÁSOK/KÉPZŐMŰVÉSZET (3) KICK-BOKSZ (2) KISKOBAK (2) Klári (1) KLÁRI (3) KLUB (5) KLUBJA (2) KOMOLYZENE (1) könyv (1) KÖNYVKÖTŐ (1) KÖNYVKÖTŐ TANFOLYAM (1) KÖR (3) KÓRUS (2) Középiskola (14) KUBAI (1) KULTÚRA (3) KULTÚRHÁZ (5) Kultúrházban (1) KURZUS (3) KVÍZJÁTÉKOSOK (1) Lipótvárosi Horvát Önkormányzat kiállítása (1) Lipótvárosi Lengyel Önkormányzat kiállítása (1) LUDENS (1) Magyar (2) magyar (1) MAGYAR (1) MANÓ" (1) MESE (3) Minden (1) MOZGÁS (3) MSZOSZ (1) MUSICA (1) Musical (2) Művészeti (1) Nagyváradi (1) NÉLKÜL (2) Nemzetközi (1) NÉPI (3) NÉPTÁNC (2) NÉPTÁNCEGYÜTTES (1) népzene (1) NÉPZENEI (1) NEVŰ (1) november (1) Novemberben (2) novemberben (1) NOVEMBERBEN (6) nyári (1) NYUGDÍJAS (1) OKTATÁS (3) oktatása (1) Olasz Tamás fotográfus kiállítása (1) online (1) órától (1) ÖRÖKBEFOGADTA (1) ÖRÖKIFJAK (1) OROSZLÁNT (1) OTTÓ (2) Óvoda (3) PÁL (2) PANKREÁTOROK (2) Pilates (1) PILATES (1) POLIFILM (1) POLIFILMKLUB (1) POLIFILM KLUB 2012 (1) programajánló (1) Programfüzet Meghívó (1) programjai (1) PROGRAMJAI (2) PROGRAMOK (25) Programok (2) programok (1) RANEE (2) részére. (1) RINGATÓ (2) ROCKENBAUER (2) SALSA (2) SALSA-MERENGUE (1) SalsA10 (1) SCHOOL (2) segítségével (1) Short (1) Show (1) SHOW (1) Stúdió (2) Studios (1) Szabó Klára írástörténeti kiállítása (1) szakképzés (1) SZAVAK (2) Százszorszép (1) SZENESNEK (2) szerdán (1) színész (1) színésznő (1) Színház (1) Színpad (1) SZINPAD (2) SZÍNPAD (1) szombatonként (1) SZÖVETSÉG (1) tábor (1) TÁBOR (1) tagozat (14) TÁJAK (1) TÁNC (3) tánca (1) TÁNCA (1) TÁNCEGYÜTTES (2) táncház (1) TÁNCHÁZ (3) TÁNCISKOLA (2) TÁNCTANFOLYAM (1) TANFOLYAM (5) TAPICSKOLÓ (1) TENGERNEK HÁTTAL (1) TERMÉSZETBARÁT (1) Timár-módszer (1) Tolnay (1) TOLNAY (3) TOLNAY KLÁRI állandó emlékkiállítás (1) torna (1) TORNA (1) TÖRTÉNELMI (1) TROPICAL (2) TÚRAVEZETŐK (2) TŰZPIROS (3) újratöltve (1) Újratöltve (1) ÜNNEPI (1) V.KERÜLETI (1) valamint (1) VÁNDOR (1) Váralja (1) Vasicsek (1) VILÁG (2) VIRÁGRÓL (3) XXI. (1) YOGA (1) ZENE (1) ZENE/KOMOLYZENE (2) ZUMBA (1) ZÜRICHI (1) Címkefelhő

Aranytíz Kultúrház 1051 Budapest Arany János u.10.


2012.12.12. 14:27 Aranytíz Kultúrház

KURZUS, OKTATÁS PROGRAMOK DECEMBERBEN

Címkék: PROGRAMOK KURZUS OKTATÁS DECEMBERBEN

RÉSZLETES PROGRAM

http://www.aranytiz.hu/index.php?oldal=005

ARANYTÍZ MUSICAL STÚDIÓ-december2012_1.jpg
ARANYTÍZ MUSICAL STÚDIÓ
7-22 éves fiataloknak kínálunk színészmesterség, beszédtechnika, dráma-improvizáció, ének és tánc órákat

KÖNYVKÖTŐ TANFOLYAM-december2012.jpg
KÖNYVKÖTŐ TANFOLYAM
Könyvkötés és könyvkészítés alapjai, Vezeti Somogyi Márk, képzett könyvkötő, múzeumi könyvrestaurátor.
Előzetes bejelentkezés szükséges, a kurzus min. 5 főtől indul! A következő tanfolyam szeptember 3. 10.00-14.00 indult.
Bejelentkezés: +36-20-917-6717
További info: www.bookbing.hu

POLIFILMKLUB-december2012.jpg
POLIFILM KLUB 2012
Válogatás a Magyar és Nemzetközi Független Filmesek alkotásaiból, havi rendszerességgel, a belépés díjtalan!
Klubvezető: Merza Gábor.
Időpontok: 2012. október 5. 17:00
POLIFILM FILMES ISKOLA - Akkreditált szakképzés

AUDIO-VIZUÁLIS BELSŐ-MASSÁZS VEZETÉS-december2012.jpg
AUDIO-VIZUÁLIS BELSŐ-MASSÁZS VEZETÉS
Az egészségtudatos életmódért, AVBMV Karácsonyi ajándék csomag!
kellemes, tesi-lelki-szellemi téren hatékony mozdulatok sora egyszerűen és frissítően,
alap fontosságú izmok rekreációja, speciális lépéstechnikák, fájdalom enyhítés.
Vezeti: Kiss Enikő Beatrix.
Előzetes jelentkezés szükséges
kapcsolat@avbmv.hu
www.avbmv.hu
Bérlet: 4 alkalom, 10.400 Ft/fő 3 fő együttes jelentkezése esetén.
Bérlet: 12 alkalom, 64.800Ft/fő, 3 fő együttes jelentkezése esetén.

RÉSZLETES PROGRAM

http://www.aranytiz.hu/index.php?oldal=005

Szólj hozzá!

2012.12.12. 14:18 Aranytíz Kultúrház

KLUB, CIVIL PROGRAMOK DECEMBERBEN

Címkék: CIVIL KLUB PROGRAMOK DECEMBERBEN

RÉSZLETES PROGRAM

http://www.aranytiz.hu/index.php?oldal=007

ARANYTÍZ HELYTÖRTÉNETI KLUB

CIN-KE FILMKLUB-december2012.jpg
CIN-KE FILMKLUB

HERMAN OTTÓ BIOLÓGIAI KÖR-december2012.jpg

HERMAN OTTÓ BIOLÓGIAI KÖR

ZÜRICHI MAGYAR TÖRTÉNELMI EGYESÜLET-december2012.jpg
ZÜRICHI MAGYAR TÖRTÉNELMI EGYESÜLET

ÖRÖKIFJAK KLUBJA-december2012.jpg
ÖRÖKIFJAK KLUBJA

POLIFILMKLUB-december2012.jpg
POLIFILMKLUB

MSZOSZ-december2012.jpg
MSZOSZ V.KERÜLETI NYUGDÍJAS ALAPSZERVEZET

BELVÁROSI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG-december2012.jpg
BELVÁROSI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG

ARANYTÍZ BRIDZS KLUB-december2012.jpg
ARANYTÍZ BRIDZS KLUB

KVÍZJÁTÉKOSOK KLUBJA-december2012.jpg
KVÍZJÁTÉKOSOK KLUBJA

MUSICA LUDENS KAMARAKÓRUS-december2012_1.jpg
MUSICA LUDENS KAMARAKÓRUS

BUDAPESTI KÓRUS-december2012.jpg
BUDAPESTI KÓRUS

rockenbaurertura-december2012.jpg
ROCKENBAUER PÁL TÚRAVEZETŐK KLUBJA

MENŐ MANÓ TÁJAK KOROK MÚZEUMOK KLUBJA-december2012.jpg
"MENŐ MANÓ" TÁJAK KOROK MÚZEUMOK KLUBJA

BUDAPESTI SZÉKELYKÖR-december2012.jpg
BUDAPESTI SZÉKELYKÖR

RÉSZLETES PROGRAM

http://www.aranytiz.hu/index.php?oldal=007

Szólj hozzá!

2012.12.12. 14:11 Aranytíz Kultúrház

KIÁLLÍTÁSOK/KÉPZŐMŰVÉSZET PROGRAMOK DECEMBERBEN

Címkék: KIÁLLÍTÁSOK/KÉPZŐMŰVÉSZET PROGRAMOK DECEMBERBEN

RÉSZLETES PROGRAM

http://www.aranytiz.hu/index.php?oldal=006

ÁTRIUM GALÉRIA-MINTA-ÜNNEP-december2012.jpg
MINTA - ÜNNEP
A „Minta“ Alapítvány kiállítása
Megnyitó: 2012. december 7. 17:00
Megtekinthető: 2012. december 31-ig

 

Tolnay Klári Színpad-december2012.jpg

TOLNAY KLÁRI SZÍNPAD
TOLNAY KLÁRI
Állandó emlékkiállítás

ELŐTÉR GALÉRIA-JELEK-december2012.jpg
ELŐTÉR GALÉRIA JELEK
Szabó Klára írástörténeti kiállítása
Megnyitó: 2012. november 11. 16:00
Megtekinthető: 2012. december15-ig

DÉSI GALÉRIA-TENGERNEK HÁTTAL-december2012.jpg
DÉSI GALÉRIA
TENGERNEK HÁTTAL
Olasz Tamás fotográfus kiállítása
Megnyitó: 2012. november 9. 18:00
Megtekinthető: 2012. december 31-ig

DÉSI HUBER ISTVÁN KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖR-december2012.jpg
DÉSI HUBER ISTVÁN KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖR
Modell utáni rajz, festészet
Tanítási napok: hétfőtől csütörtökig 17 órától 21 óráig
Művésztanár: Túri Éva

RÉSZLETES PROGRAM

http://www.aranytiz.hu/index.php?oldal=006

Szólj hozzá!

2012.12.12. 14:06 Aranytíz Kultúrház

GYERMEK PROGRAMOK DECEMBERBEN

Címkék: GYERMEK PROGRAMOK DECEMBERBEN

banyamesek-december2012.jpg

BANYAMESÉK
a Karaván Színház előadása óvodásoknak és kisiskolásoknak
Január 17. 14:30 és január 29. 14:30

meseatuzpirosviragrol-december2012.jpg
MESE A TŰZPIROS VIRÁGRÓL
a Karaván Színház előadása

tapicskolo-december2012.jpg
TAPICSKOLÓ
Érzékszervfejlesztő kreatív foglalkozás
Hétfőnként és csütörtökönként

ringato-december2012.jpg
RINGATÓ
Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – Kisgyermekkori zenei nevelés
2012. december 1.

gyermek-jazzbalett-tanfolyam-december2012.jpg
GYEREK JAZZBALETT TANFOLYAM
Tanítási napok: szerda, péntek 15.30 órától 16.30 óráig
Tanít: Darab Katalin, moderntánc-pedagógus

aprok-tanca-december2012.jpg
APRÓK TÁNCA
Szombatonként 17 órától
17:00-18:00 Aprók tánca Redő Júlia vezetésével
18:00-19:00 Játszóház Horti Zoltán vezetésével

KISKOBAK-GYEREKSZÍNHÁZI-BÉRLETSOROZAT-december2012.jpg
KISKOBAK GYEREKSZÍNHÁZI BÉRLETSOROZAT
Október 11., november 22., december 13.
Jegyek a bérleten kívül is válthatók!

ARANYTÍZ MUSICAL STÚDIÓ-december2012.jpg
ARANYTÍZ MUSICAL STÚDIÓ
7-22 éves fiataloknak kínálunk színészmesterség, beszédtechnika, dráma-improvizáció,
ének és tánc órákat

CSILLAGSZEMŰ TÁNCEGYÜTTES-december2012_1.jpg
CSILLAGSZEMŰ TÁNCEGYÜTTES
Minden szerdán és pénteken 16 órától
A Timár-módszer segítségével magyar néptánc és népzene oktatása gyerekek részére.

Szólj hozzá!

2012.12.12. 14:00 Aranytíz Kultúrház

TÁNC, MOZGÁS PROGRAMOK DECEMBERBEN

Címkék: PROGRAMOK TÁNC MOZGÁS DECEMBERBEN

SALSA-MERENGUE-december2012.jpg

Salsa-Merengue Tánciskola

ericacds-december2012.jpg
Erica C. Dance
School & Company

pilates-december2012.jpg
Pilates torna

Fitness bottal-december2012.jpg
Fitness bottal

eastwestjazztanc-december2012.jpg
East-West Jazztánc

balett.jpg


 Balett

kikbox-december2012.jpg
Kick Boksz

Frissítő torna 50 felett-december2012.jpg
Frissítő torna 50 felett

raneehastanc-december2012.jpg
Ranee Hastánc

Százszorszép Hastáncl-december2012.jpg
Százszorszép Hastánc

gerinctorna-december2012.jpg
Gerincgimnasztika

zumbafitness-december2012.jpg
Zumba Fitness

hathayoga-december2012.jpg
Hatha joga

Szólj hozzá!

2012.12.12. 13:51 Aranytíz Kultúrház

NÉPI KULTÚRA, TÁNCHÁZ PROGRAMOK DECEMBERBEN

Címkék: NÉPI KULTÚRA TÁNCHÁZ PROGRAMOK DECEMBERBEN

ZETELAKI TÁNCCSOPORT FELLÉPÉSE-december2012.jpg

ZETELAKI TÁNCCSOPORT FELLÉPÉSE
2012. december 13. 17:00
INGYENES!

MAGYAR TÁNCHÁZ-december2012.jpg
MAGYAR TÁNCHÁZ
Szombatonként 19 órától 24 óráig!

NÉPTÁNC TANFOLYAM-december2012.jpg
NÉPTÁNC TANFOLYAM
Minden hétfőn és szerdán 19 órától, valamint szombatonként 17.15-től

CSILLAGSZEMŰ TÁNCEGYÜTTES-december2012.jpg
CSILLAGSZEMŰ TÁNCEGYÜTTES
A Timár-módszer segítségével magyar néptánc és népzene oktatása gyerekek részére.

ARANYTÍZ NÉPTÁNCEGYÜTTES-december2012.jpg
ARANYTÍZ NÉPTÁNCEGYÜTTES
Minden csütörtökön 19.45-től 21.45-ig

XXI. EGYSZÓLAM NÉPZENEI TÁBOR-december2012.jpg
XXI. EGYSZÓLAM NÉPZENEI TÁBOR
Váralja, 2012. július 9-16.

PÁL PISTA BÁCSI 93-december2012.jpg
PÁL PISTA BÁCSI 93. SZÜLETÉSNAPJA
2012. február 25.

NÉPZENEI FILMKLUB-december2012.jpg
NÉPZENEI FILMKLUB
SZÜNETEL!

Szólj hozzá!

2012.12.12. 13:44 Aranytíz Kultúrház

ZENE/KOMOLYZENE PROGRAMOK DECEMBERBEN

Címkék: PROGRAMOK DECEMBERBEN ZENE/KOMOLYZENE

MUSICA LUDENS KAMARAKÓRUS-december2012.jpg

ADVENTI HANGVERSENY
Fellép a Musica Ludens Kamarakórus
2012. december 10. 18:00
Szervezi: Vajda Sándorné (ö. k.) és az Egyesített Szociális Intézmény

IFJÚ TEHETSÉGEK ADVENTI HANGVERSENYE-december2012.jpg
IFJÚ TEHETSÉGEK ADVENTI HANGVERSENYE
A Járdányi Pál Zeneiskola és a Szabolcsi Bence Zeneiskola növendékeinek előadása
2012. december 16. 18:00
INGYENES

SZABÓ ÁDÁM KONCERT-december2012.jpg
SZABÓ ÁDÁM ÉS BARÁTAI
2012. december 21. 19:00
INGYENES

BEAT KLUB-december2012.jpg

BEAT KLUB
Az FG-4 és a BlackBirds zenekarral
2012. december 30. kapunyitás: 19:00
Előszilveszter!

SZENESNEK ÁLL A VILÁG-december2012_1.jpg
SZENESNEK ÁLL A VILÁG
2012. február 16. 15:00

Nagyváradi Erzsébet és Vasicsek János színész - énekes házaspár estje élő zenekari kísérettel


Kornay Mariann és Szenes Iván színész – dalszövegíró házaspár. Nagyváradi Erzsébet és Vasicsek János színész - énekes házaspár. 
Szenes Iván örökérvényű slágereinek segítségével helyezik új megvilágításba a házasság intézményét. Saját párkapcsolatuk kudarcain és sikerein keresztül beszélnek férfi és nő örök küzdelméről egymás ellen és egymásért. A sziporkázó öniróniával megírt dramaturgia segít, hogy önfeledten nevethessünk saját magunkon!
Szenes legnagyobb slágerei mellet (Tölcsért csinálok; Kicsit szomorkás; Hosszú, forró nyár; Lazítani; Kicsi, gyere velem rózsát szedni!) elhangzik egy-két kevésbé ismert szerzeménye is.
A kiváló zenészek személye garancia a remek hangzásra.
Az elragadó színésznő és az érces hangú énekes közös fellépése igényesen szórakoztató, különleges élménynek ígérkezik!

A zenekar:
Nagy Szabolcs - zongora
Csejtey Ákos - szaxofon, fuvola
Pengő Csaba - nagybőgő
Gyenge Lajos - dobok

Szenesnek áll a világ a Facebookon - videó részletek, dalok, fotók

INGYENES!!!

Szólj hozzá!

2012.12.12. 13:35 Aranytíz Kultúrház

TOLNAY KLÁRI SZINPAD PROGRAMJAI DECEMBERBEN

Címkék: TOLNAY KLÁRI SZINPAD PROGRAMJAI DECEMBERBEN

RED LINE-december2012.jpg

RED LINE
Táncelőadás egy felvonásban
2012. december 18. 19:00
INGYENES!

A SHOW FOLYTATÓDIK-december2012.jpg
A SHOW FOLYTATÓDIK
a Karaván Színház interaktív előadása
2012. december 17. 19:00

PANKREÁTOROK - Újratöltve-december2012.jpg
PANKREÁTOROK - Újratöltve
2012. december 20. 19:00
INGYENES!!
Előadják: Andrássy Máté, Horváth Zoltán és Szabó Máté
Január 18. 19:00 és február 23. 19:00

banyamesek-november2012.jpg
BANYAMESÉK
a Karaván Színház előadása óvodásoknak és kisiskolásoknak
Január 17. 14:30 és január 29. 14:30

BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL-december2012.jpg
BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL
avagy a rögzött szokás megköti a józan értelmet
2013. február 8. 19:00

SZENESNEK ÁLL A VILÁG-december2012.jpg
SZENESNEK ÁLL A VILÁG
2013. február 16. 15:00

meseatuzpirosviragrol-december2012.jpg
MESE A TŰZPIROS VIRÁGRÓL
a Karaván Színház élőzenés előadása

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása