HTML

Aranytíz Kultúrház

Kedves Vendégeink! Szeretettel várjuk idén is megújult programjainkkal! Klasszicizmusba illesztett modernség és ezerszínű kulturális élet. Az Aranytíz. Programok kicsiknek és nagyoknak - néha külön, néha együtt, ahogy tetszik. Az állandó programok mellett színvonalas színházi előadások, könnyű- és komolyzenei koncertek, kiállítások, film-, tánc- és képzőművészet, a magyar nép hagyományainak színes palettája várja az ideérkezőket, ahol a kerületi és országos civil szervezetek, klubok is helyet kapnak. Az 1879-1880-ban épült eklektikus, neoreneszánsz épületet 2002-2003-ban restaurálták. Az Aranytíz elismerése kezdetben a kerületi lakosság körében vívatott ki, majd a budapesti közművelődés egyik meghatározó intézményévé vált. És bevált. A ház működik. Adottságai lehetővé teszik konferenciák, sajtótájékoztatók, rendezvények, esküvők, bálok, szakkörök, tanfolyamok, kiállítások lebonyolítását, szervezését is. Szeretettel: Balogh Erika ügyvezető

Friss topikok

Címkék

"ÁLOM (2) "Fergeteg (2) "Jégbontó (2) "MENŐ (1) & (1) (BUSHO) (1) - (4) / (1) 10. (1) 17.15-től (1) 19 (1) 19.45-től (1) 2012 (1) 2012. (1) 21.45-ig (1) A (6) ADVENTI (2) Akkreditált (1) Alapítvány (2) ALAPSZERVEZET (1) alkotásai (1) ÁLL (2) Álom (1) Alsó (4) Alsótagozat (1) AND (1) Aprók (1) APRÓK (1) Aranytíz (3) ARANYTÍZ (7) ÁTRIUM (1) az (1) BALETT (2) BANYAMESÉK (3) BASIL (1) BEAT (2) BELVÁROSI (1) Bemutatkozás (2) BÉRLETSOROZAT (2) BESZÉD (2) BIOLÓGIAI (2) BlackBirds (1) Boglárka (1) bottal (1) BRIDZS (1) Budapest (1) BUDAPESTI (2) C. (2) Cigánylabirintus (1) CIN-KE (2) CIVIL (3) COMPANY (2) CSILLAGSZEMŰ (2) csütörtökön (1) Cubana (1) Dance (1) DANCE (1) December (1) DECEMBER (2) DECEMBERBEN (8) DÉSI (1) DÉSI HUBER ISTVÁN KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖR (1) EAST-WEST (2) EGY (1) EGYESÜLET (1) Egyetem-Felnőtt (16) EGYSZÓLAM (1) előadása (2) ELŐTÉR (1) élőzenés (1) Enyészet (2) ERICA (2) Erzsébet (1) és (2) ÉVRE (1) FEBRUÁR (2) FEJEZETEK A LENGYEL-MAGYAR KÖZÖS TÖRTÉNELEMBŐL (1) Felső (12) Fesztivál (1) FG-4 (1) Fiesta (1) FILMES (1) filmes (1) Filmesek (1) FILMKLUB (2) Fitness (1) FITNESS (1) folytatódik (1) FOLYTATÓDIK (1) Fóti (1) Frissítő (1) FRÖCCS (1) Független (1) füzetünk (1) GALÉRIA (1) Gerincgimnasztika (1) GomBusho (1) GYEREK (1) gyerekek (1) GYEREKSZÍNHÁZI (1) Gyermek (1) GYERMEK (3) GYERMEKSZÍNHÁZI (1) HASTÁNC (2) HATHA (1) hava (1) Hava (2) hava" (2) HAVA" (2) HELYTÖRTÉNETI (1) HERMAN (2) HETESEK (1) hétfőn (1) HORVÁTORSZÁG KÉPEKBEN (1) HUBER (1) INGYENES (2) ISKOLA (1) ISTVÁN (1) János (1) JANUÁR (2) JANUÁRBAN (8) JAZZBALETT (2) JAZZTÁNC (2) JELEK (1) JESZENSZKY (2) KAMARAKÓRUS (1) Karaván (2) KÉPZŐMŰVÉSZET (1) KÉPZŐMŰVÉSZETI (1) KIÁLLÍTÁSOK (1) KIÁLLÍTÁSOK/KÉPZŐMŰVÉSZET (3) KICK-BOKSZ (2) KISKOBAK (2) Klári (1) KLÁRI (3) KLUB (5) KLUBJA (2) KOMOLYZENE (1) könyv (1) KÖNYVKÖTŐ (1) KÖNYVKÖTŐ TANFOLYAM (1) KÖR (3) KÓRUS (2) Középiskola (14) KUBAI (1) KULTÚRA (3) KULTÚRHÁZ (5) Kultúrházban (1) KURZUS (3) KVÍZJÁTÉKOSOK (1) Lipótvárosi Horvát Önkormányzat kiállítása (1) Lipótvárosi Lengyel Önkormányzat kiállítása (1) LUDENS (1) magyar (1) MAGYAR (1) Magyar (2) MANÓ" (1) MESE (3) Minden (1) MOZGÁS (3) MSZOSZ (1) MUSICA (1) Musical (2) Művészeti (1) Nagyváradi (1) NÉLKÜL (2) Nemzetközi (1) NÉPI (3) NÉPTÁNC (2) NÉPTÁNCEGYÜTTES (1) népzene (1) NÉPZENEI (1) NEVŰ (1) november (1) novemberben (1) Novemberben (2) NOVEMBERBEN (6) nyári (1) NYUGDÍJAS (1) OKTATÁS (3) oktatása (1) Olasz Tamás fotográfus kiállítása (1) online (1) órától (1) ÖRÖKBEFOGADTA (1) ÖRÖKIFJAK (1) OROSZLÁNT (1) OTTÓ (2) Óvoda (3) PÁL (2) PANKREÁTOROK (2) PILATES (1) Pilates (1) POLIFILM (1) POLIFILMKLUB (1) POLIFILM KLUB 2012 (1) programajánló (1) Programfüzet Meghívó (1) programjai (1) PROGRAMJAI (2) programok (1) PROGRAMOK (25) Programok (2) RANEE (2) részére. (1) RINGATÓ (2) ROCKENBAUER (2) SALSA (2) SALSA-MERENGUE (1) SalsA10 (1) SCHOOL (2) segítségével (1) Short (1) SHOW (1) Show (1) Stúdió (2) Studios (1) Szabó Klára írástörténeti kiállítása (1) szakképzés (1) SZAVAK (2) Százszorszép (1) SZENESNEK (2) szerdán (1) színész (1) színésznő (1) Színház (1) Színpad (1) SZÍNPAD (1) SZINPAD (2) szombatonként (1) SZÖVETSÉG (1) tábor (1) TÁBOR (1) tagozat (14) TÁJAK (1) TÁNC (3) TÁNCA (1) tánca (1) TÁNCEGYÜTTES (2) TÁNCHÁZ (3) táncház (1) TÁNCISKOLA (2) TÁNCTANFOLYAM (1) TANFOLYAM (5) TAPICSKOLÓ (1) TENGERNEK HÁTTAL (1) TERMÉSZETBARÁT (1) Timár-módszer (1) Tolnay (1) TOLNAY (3) TOLNAY KLÁRI állandó emlékkiállítás (1) torna (1) TORNA (1) TÖRTÉNELMI (1) TROPICAL (2) TÚRAVEZETŐK (2) TŰZPIROS (3) újratöltve (1) Újratöltve (1) ÜNNEPI (1) V.KERÜLETI (1) valamint (1) VÁNDOR (1) Váralja (1) Vasicsek (1) VILÁG (2) VIRÁGRÓL (3) XXI. (1) YOGA (1) ZENE (1) ZENE/KOMOLYZENE (2) ZUMBA (1) ZÜRICHI (1) Címkefelhő

Aranytíz Kultúrház 1051 Budapest Arany János u.10.

2014.10.16. 22:19 Aranytíz Kultúrház

Gyermek, klub, civil

Gyermek jazzbalett

 

oktató: Darab Katalin, modertánc-pedagógus, koreográfus

 

szerda, péntek: 15:30-16:30

Információ:

 +36 30 425 3207

Gyerek kick-boksz

 

kedd, csütörtök: 17:00-18:00

 

Információ: Dyékiss Nóra  +36 20 386 8759

 

Aranytíz Musical Stúdió

 

 

 

tanítanak: Póka Éva, Kiss Anikó, Bakó Gábor, Gebota György

 

 

 

7-22 éves korig kínálunk beszédtechnika, színészmesterség, ének és táncórákat. Célunk egy olyan közösség kialakítása, melynek során a fiatalok beszédkészsége fejlődik, határozottabb lesz a fellépésük, önbizalmuk gyarapodik.

tanítás:

október 4.,11.,18.,25. 9.30-14.15

Ovis néptánc

tanít: Ladányi Veronika

információ:

ladanyiverus@gmail.com

+36 20 267 5944

Kubai Salsa Gyerekeknek!

 

tanít: José Rey, Kiss Beáta

Tini salsa: 16:30-17:30 (péntek)  11-16 éves kor

Gyerek salsa: 17:30-18:30 (péntek) 6-11 éves kor

 

Információ:

www.salsatropical.hu

+36 20 974 6066

 

 

 

Budapesti Kórus

 

hétfő, csütörtök 19:00-21:00

 

Információ:

Bán László    laszlo.ban45@gmail.com   +36 20 367 9753

Herman Ottó biológiai kör

 

A kör alapvető célja a természet iránti érdeklődés felkeltése, a leendő amatőr vagy hivatásos természetbúvárok felfedezése.

Zürichi Magyar Történelmi Egyesület

Tájhasználat és gazdasági térszervezés a középkori Magyarországon

előadó: dr. Frisnyák Sándor

MSZOSZ V. Kerületi Nyugdíjas Alapszervezet

 

 

szerda: 14:00-17:00 klubnap

Budapesti Székely Kör

 

információ:

+36 30 273 1020

 

Belvárosi Természetbarát Szövetség

 

október 2. 16:00-18:00   

Fogadóóra

október 16- 15:00-17:00

Fogadóóra

Rockenbauer Pál Túravezetők Klubja

 

 

 

A klubban élménybeszámolókat, vetítettképes ismeretterjesztő előadásokat tartanak hazánk, illetve a világ legszebb tájairól

A kezdetektől mostanáig

előadó: Hoffman Henriett

 

Életpálya

előadó: Kutas László

Musica Ludens Kamarakórus

 

 

hétfő 18:30

 

Az együttes amatőr tagokból áll, akiket a zene szeretete hozott össze. Számos hazai és külföldi fesztivál vendégei voltak már.

 

karnagy: Balás Péter

Információ:  

balas.peter@gmail.com  +36 20 932 6427

Kvízjátékosok Klubja

 

október 4, 11, 18.  14:00-19:30

Aranytíz Helytörténeti Klub

 

200 éve született Ybl Miklós

előadó: Vizy László

 

 

Aranytíz Bridzs klub

 

péntekenként 16:30-20:00

Örökifjak Klubja

 

október 2. Csevegős teadélután

október 9. Meglepetés program

október 16. Látogatás a Széphárom közösségi térben

előzetes bejelentkezés szükséges!

október 30. Dallamok szárnyán- Mozarttól a XX. századig

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2014.10.16. 22:19 Aranytíz Kultúrház

Kalendárium

pápa.jpg

Október 11.

XXIII. Szent János Pápa emléknapja

 

XXIII. János pápasága csak viszonylag rövid ideig – kevesebb, mint öt évig – tartott, mégis tudott ez alatt maradandót alkotni: teljesen váratlanul összehívta a II. vatikáni zsinatot, a katolikus egyház 21. egyetemes zsinatát, amelynek feladata az egyház reformja, valamint a többi keresztény felekezettel és a nem hívő világgal való viszonyának rendezése volt. Ezzel új korszakot nyitott a katolikus egyház történelmében. A kubai rakétaválság idején segítette a kapcsolatfelvételt Kennedy és Hruscsov között. Nyolc enciklikát írt, ezek közül a Pacem in Terris (Béke a földön) kezdetű enciklikája lett a leghíresebb, ebben az igazságon, az igazságosságon, a szabadságon és a szereteten alapuló nemzetek közötti békét szorgalmazta. Nyitottan igyekezett közeledni hívők és nem hívők felé egyaránt. Szerette a korát, optimista módon gondolt a jövőre. Egyszerű és közvetlen stílusával, humorával szinte mindenkivel megtalálta a közös hangot. A Time magazin 1962-ben az Év Emberévé választotta. Élete végefelé sokat betegeskedett gyomrával, gyomorrákban halt meg. Haláltusáját a média segítségével az egész világ végigkövethette. II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án boldoggá avatta, emléknapját október 11-én (a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulóján) tartja a katolikus egyház. 

 

 

 

pápa2.jpg

Október 22.

Szent II. János Pál pápa emléknapja

 

II. János Pált 1978. október 16-án választották pápává. Október 22-én, szabad ég alatt, a Szent Péter-bazilika előtti téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét,
 melyen 117 bíborossal karöltve és mintegy negyedmillió emberrel imádkozott együtt. 264. volt az egyházfők sorában,
 455 év óta az első nem olasz,és az összes addigi pápa között a legelső szláv.

Pápai tevékenységét végigkísérte a népek és vallások közti egyetértés elősegítése, ennek jegyében bocsánatot kért az egyház múltbéli bűneiért.
 Erkölcsi tanításában konzervativizmus, valamint az emberi élet és méltóság melletti kiállás jellemezte. Társadalmi kérdésekben egyaránt kritizálta a „létező”
 szocializmust és a kapitalizmust. Szorgalmazta a keresztény gyökerek megemlítését az Európai Unió alkotmányában. A béke híve volt, többször felemelte szavát
a háborúk ellen.


Több mint 100 utazást tett külföldre, nagyobb utat járt be, mint az összes addigi pápa. A világsajtó hamar elkeresztelte „utazó pápá”-nak. 1338
embert avatott boldoggá és 482-t szentté.[5] Boldoggá avatta többek között Kalkuttai Teréz anyát 2003-ban; a magyar szentek közül ő avatta szentté Kingát,
 IV. Béla király egyik lányát 1999-ben, valamint Hedviget, Nagy Lajos leányát.

II. János Pál volt a harmadik leghosszabb ideig hivatalban volt pápaSzent Péter és IX. Piusz után. Kétségtelenül ő a történelem eddig
 legismertebb és legközkedveltebb pápája, ugyanakkor a legismertebb lengyel a világon.

Utóda, XVI. Benedek pápa 2011. május 1-jén boldoggá avatta és ünnepét október 22. napjában jelölte meg, majd 2013. július 5-én Ferenc pápa
 aláírta a szentté avatásához szükséges dokumentumot. Szentté avatására 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján került sor,
XXIII. János pápával együtt.

Szólj hozzá!

2014.10.16. 22:19 Aranytíz Kultúrház

Népi kultúra, tánc, mozgás

Magyar táncház

 

17:00-18:00  Aprók tánca ( vezető:Horti Réka )

18:00-19:00  Játszóház ( vezető: Horti Zoltán )

19:00-20:00  Tánctanítás- Mezőségi táncok ( Bohus György, Bánhegyi Nikoletta )

20:10-20:30  Énektanítás ( vezető: Bánhegyi Nikoletta )

20:30-23:00  Táncrendek

23:00-01:00  Folkkocsma - hetente változó zenekarokkal

 

október 4. Blaskó Csaba és zenekara

október 11. Üsztürü zenekar

október 18. Blaskó Csaba és zenekara

október 25. szervezés alatt!

 

 

Néptánc tanfolyam

 

 

hétfő 19:00-21:45

tanít: Redő Júlia és Bohus György

 

szerda 19:00-21:45 

tanít: Redő Júlia és Tompa Attila

 

szombat 17:15-18:35

tanít: Bohus György

 

Aranytíz néptáncegyüttes

 

 

kezdő: szerda 19:00- 21:00

haladó: csütörtök 19:45-21:45

 

információ: Masát Ádám  +36 70 265 0814

 

 

Salsa 10 Fiesta Cubana

 

 

Időpontok a www.salsaparty.hu weboldalon!

Jegyár: 1200 HUF

A szombati rendezvénysorozatnak a Magyarországon élő latin disc jokey, Dj.  José Rey Cuba a házigazdája.

 

 

Kubai Salsa-a Salsa Tropical Tánciskolában

 

tanít: José Rey, Kiss Beáta

 

információ: www.salsatropical.hu

Új kezdő tanfolyam október 21-től keddenként 19:00-21:00

 

 

East-West jazztánc

 

tanít: Bakó Gábor, koreográfus, táncos

 

 hétfő, szerda: 18:00-19:30

 

 

Erica C. Dance School & Company

alapította: Zoltán Erika

vezető tánctanár, koreográfus: Robby D.

 

órák minden hétfőtől csütörtökig délután

információk:

 +36 20 326 7629,

+36 20 939 3300

Ranee hastánc

 

tanít: Farkas Renáta

 

hétfő: 19:00-20:00 és 20:00-21:00

szerda: 18:00-19:00

 

 

Százszorszép hastánc klub

 

kedd: 15:00-16:30

információ:

Szalai Márta +36 20 426 9695

Balett

 

Jeszenszky Endre balettmester klasszikus és jazzbalett metodikájának alapján.

 

tanít: Darab Katalin

információ: +36 30 425 3207

 

kedd, csütörtök:  18:00-19:30

West Coast Swing

tanít: Kowalska Izabella és Máriás Zsigmond

Kezdő: kedd 19:00-20:15

középhaladó: kedd 20:15-21:30

 

információ:

 www.wcsdance.hu

 

Törzsi hastánc

 

 

tanít: Egri Lilla

szerda 18:00-19:00

 

Információ:  +36 20 579 0189

info@hastanc-oktatas.hu

 

 

NIA

 

kedd: 18:45-19:45

 

tartja: Majoranna

Spirituális Önismereti Tanácsadó, NIA tanár

 

információ:

+36 30 644 4384

www.majorannania.hu

 

 

Bodyart

 

 

kedd: 17:30-18:30

 

oktató: Kósa Erzsébet

 

 

Gold zumba, időseknek

 

kedd: 18:00-19:00

 

oktató: Farkasné Erzsébet, Sintó Tamás-díjas zumba instruktor

 

Egészségükben károsodottaknak, túlsúlyosaknak. A program figyelembe veszi a résztvevők anatonómiai, élettani és pszichológiai szükségleteit. Előzetes tánctudást nem igényel.

 

Információ:

 +36 30 996 4166

 

Hatha Yoga

 

kedd: 18:00-20:00 

oktató: András

 

információ:

www.jogatan.com

Frissítő torna 50-en túl

 

 

oktató: László Zsuzsanna, gyógytornász

hétfő, szerda: 17:00-18:00

 

Információ:

+36 20 357 7305

Pilates torna

 

 

tanít: Dóczy Andrea, edző

hétfő: 16:30-17:30, 17:45-18:45

csütörtök: 16:30-17:30, 17:45-18:45, 18:45-19:45

 

Információ:

  +36 20 343 5873

Cardiobalett

 

 

 

kedd, csütörtök: 18:00-19:00

Oktató: Mátyás Ildikó

 

Információ: +36 30 523 2322

 

Bujutsu- kai Kenshin ryu

 

Távol-Keleti Harcművészetek Egyesülete

 

beju kai.jpg

hétfő: 18:30-20:30

 

oktató: Széplaky Géza

Információ:

+36 30 616 6746

 

Fitness bottal

 

 

Zenés, kondicionáló, állóképesség fejlesztő,  testtartás javító, erősító torna.

tanít: Dóczy Andrea, edző

hétfő: 18:45-19:45

 

Információ:

 +36 20 343 5873

 

 

Szakrális körtánc

 

 

csütörtök 17:30

 

oktató: Farkasné Erzsébet

 

információ: +36 30 996 4166

farkasn.erzsi@gmail.com

Szólj hozzá!

2014.10.16. 22:19 Aranytíz Kultúrház

Tolnay Klári színpad, komoly zene

Elling és Kjell

A különösen érzékeny Elling 38 éves koráig meghittségben és szeretetben, de gyermeki létben, a külvilágtó teljesen eltávolodva élt az édesanyjával. Az anya gondoskodott róla, amíg meg nem halt. Ekkor Eliing összeomlott és elmegyógyintézetbe került. Itt ismerkedett meg Kjell Bjarne-vel, a szelíd óriással, aki szintén 30-as évei végén járt. Az oslói önkormányzat jóvoltából, terápiás céllal, kis, közös lakásba költözhetnek, ahol egyetlen feladat vár rájuk: új életet kezdeni és visszailleszkedni a társadalomba..

elling_1.jpg

 

szereplők:

 

Elling: Őze Áron

Kjell: Kedvek Richárd

Frank: Széplaky Géza
Reidun: Cseh Zsuzsa

 

Rendező: Hollós Gábor
Fordította:
Domsa Zsófia

elllin.jpg

 

A 2014-es Vidor fesztiválon Kedvek Richárd és Őze Áron nyerte a Pantalone- díjat, melyet az előadáson adnák át a művészeknek!

 

 

 

Retro táncklub élő zenével

 

retro_1.jpg

 

Élő zene 23:00-tól kifulladásig!

 

jegyár: 1300 HUF

 

 

PANkreátorok- újratöltve

pank_1.jpg

 

Hogy mennyire bulis is a pantomim, arra a PANkreátor szolgáltat élő bizonyítékot lazán és szellemesen, kellő higanymozgással és ökörködéssel megtámogatva. Egy fárasztó munkanap után tökéletes program, igazi nevetésterápia. Az önfeledt szórakozásról három tehetséges fiatal színész gondoskodik: Andrássy Máté, Horváth Zoltán és Szabó Máté. Minek az a sok rizsa, ha egyszer mutogatni is lehet?!

Szólj hozzá!

2014.10.16. 22:19 Aranytíz Kultúrház

Kiállítás, oktatás, képzőművészet

Dési Huber István képzőművészeti kör

 

hétfő, szerda 17:00-21:00

 

Modell utáni rajz, festészet. Egész évben az újonnan érkezettek számára a folyamatos tanulmányrajzolás feltételei biztosítottak a kockától a portréig, igény szerint. 

Művésztanár: Túri Éva

 

Előzetes egyeztetés és információ: 

 +36 20 550 4283

 

Tolnay Klári állandó emlékkiállítás

 

 

A tárlat megtekinthető hétköznap és hétvégén a színháztermi programjaitól függően.

 

Pesti Magyar Színiakadémia Művészeti Szakközépiskola

 

2+1 éves középfokú színészképzés, érettségivel rendelkező fiataloknak.

 

Elméleti tárgyak: színház- és drámatörténet, dramaturgia, művélődéstörténet, esztétika.

Gyakorlati tárgyak: színészmesterség, zenész mesterség, színpadi szaka gyakorlat, ének és hangképzés, művészi beszéd, beszédtechnika, tánc, színpadi mozgás.

 

információ: sziniakademia@mszinhaz.hu

 

Életvégi Tervezés

 

Életvégi Tervezés Alapítvány szervezésében.

 

október 6. Teendők haláleset után

október 20.  Önrendelkezés az intenzív osztályon

 

 

Shakespeare 450

 

A Jászi Galéria kiállítása.shakespear.jpg

 

A tárlat megtekinthető: október 12-ig.

 

A Jászi Galéria csoportos grafikai kiállítással ünnepli a 450 éves Shakespeare életművet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Színorgia

 

tündér.jpg

 

Fazekas Klára kiállítása

 

A tárlat megtekinthető október 31-ig.

 

 

Karcaim

H. Varga Ágnes kiállítása

karc.jpg

 

A tárlat megtekinthető november 14-ig

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása