HTML

Aranytíz Kultúrház

Kedves Vendégeink! Szeretettel várjuk idén is megújult programjainkkal! Klasszicizmusba illesztett modernség és ezerszínű kulturális élet. Az Aranytíz. Programok kicsiknek és nagyoknak - néha külön, néha együtt, ahogy tetszik. Az állandó programok mellett színvonalas színházi előadások, könnyű- és komolyzenei koncertek, kiállítások, film-, tánc- és képzőművészet, a magyar nép hagyományainak színes palettája várja az ideérkezőket, ahol a kerületi és országos civil szervezetek, klubok is helyet kapnak. Az 1879-1880-ban épült eklektikus, neoreneszánsz épületet 2002-2003-ban restaurálták. Az Aranytíz elismerése kezdetben a kerületi lakosság körében vívatott ki, majd a budapesti közművelődés egyik meghatározó intézményévé vált. És bevált. A ház működik. Adottságai lehetővé teszik konferenciák, sajtótájékoztatók, rendezvények, esküvők, bálok, szakkörök, tanfolyamok, kiállítások lebonyolítását, szervezését is. Szeretettel: Balogh Erika ügyvezető

Friss topikok

Címkék

"ÁLOM (2) "Fergeteg (2) "Jégbontó (2) "MENŐ (1) & (1) (BUSHO) (1) - (4) / (1) 10. (1) 17.15-től (1) 19 (1) 19.45-től (1) 2012 (1) 2012. (1) 21.45-ig (1) A (6) ADVENTI (2) Akkreditált (1) Alapítvány (2) ALAPSZERVEZET (1) alkotásai (1) ÁLL (2) Álom (1) Alsó (4) Alsótagozat (1) AND (1) Aprók (1) APRÓK (1) ARANYTÍZ (7) Aranytíz (3) ÁTRIUM (1) az (1) BALETT (2) BANYAMESÉK (3) BASIL (1) BEAT (2) BELVÁROSI (1) Bemutatkozás (2) BÉRLETSOROZAT (2) BESZÉD (2) BIOLÓGIAI (2) BlackBirds (1) Boglárka (1) bottal (1) BRIDZS (1) Budapest (1) BUDAPESTI (2) C. (2) Cigánylabirintus (1) CIN-KE (2) CIVIL (3) COMPANY (2) CSILLAGSZEMŰ (2) csütörtökön (1) Cubana (1) Dance (1) DANCE (1) December (1) DECEMBER (2) DECEMBERBEN (8) DÉSI (1) DÉSI HUBER ISTVÁN KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖR (1) EAST-WEST (2) EGY (1) EGYESÜLET (1) Egyetem-Felnőtt (16) EGYSZÓLAM (1) előadása (2) ELŐTÉR (1) élőzenés (1) Enyészet (2) ERICA (2) Erzsébet (1) és (2) ÉVRE (1) FEBRUÁR (2) FEJEZETEK A LENGYEL-MAGYAR KÖZÖS TÖRTÉNELEMBŐL (1) Felső (12) Fesztivál (1) FG-4 (1) Fiesta (1) filmes (1) FILMES (1) Filmesek (1) FILMKLUB (2) FITNESS (1) Fitness (1) folytatódik (1) FOLYTATÓDIK (1) Fóti (1) Frissítő (1) FRÖCCS (1) Független (1) füzetünk (1) GALÉRIA (1) Gerincgimnasztika (1) GomBusho (1) GYEREK (1) gyerekek (1) GYEREKSZÍNHÁZI (1) Gyermek (1) GYERMEK (3) GYERMEKSZÍNHÁZI (1) HASTÁNC (2) HATHA (1) Hava (2) hava (1) HAVA" (2) hava" (2) HELYTÖRTÉNETI (1) HERMAN (2) HETESEK (1) hétfőn (1) HORVÁTORSZÁG KÉPEKBEN (1) HUBER (1) INGYENES (2) ISKOLA (1) ISTVÁN (1) János (1) JANUÁR (2) JANUÁRBAN (8) JAZZBALETT (2) JAZZTÁNC (2) JELEK (1) JESZENSZKY (2) KAMARAKÓRUS (1) Karaván (2) KÉPZŐMŰVÉSZET (1) KÉPZŐMŰVÉSZETI (1) KIÁLLÍTÁSOK (1) KIÁLLÍTÁSOK/KÉPZŐMŰVÉSZET (3) KICK-BOKSZ (2) KISKOBAK (2) Klári (1) KLÁRI (3) KLUB (5) KLUBJA (2) KOMOLYZENE (1) könyv (1) KÖNYVKÖTŐ (1) KÖNYVKÖTŐ TANFOLYAM (1) KÖR (3) KÓRUS (2) Középiskola (14) KUBAI (1) KULTÚRA (3) KULTÚRHÁZ (5) Kultúrházban (1) KURZUS (3) KVÍZJÁTÉKOSOK (1) Lipótvárosi Horvát Önkormányzat kiállítása (1) Lipótvárosi Lengyel Önkormányzat kiállítása (1) LUDENS (1) magyar (1) MAGYAR (1) Magyar (2) MANÓ" (1) MESE (3) Minden (1) MOZGÁS (3) MSZOSZ (1) MUSICA (1) Musical (2) Művészeti (1) Nagyváradi (1) NÉLKÜL (2) Nemzetközi (1) NÉPI (3) NÉPTÁNC (2) NÉPTÁNCEGYÜTTES (1) népzene (1) NÉPZENEI (1) NEVŰ (1) november (1) Novemberben (2) novemberben (1) NOVEMBERBEN (6) nyári (1) NYUGDÍJAS (1) OKTATÁS (3) oktatása (1) Olasz Tamás fotográfus kiállítása (1) online (1) órától (1) ÖRÖKBEFOGADTA (1) ÖRÖKIFJAK (1) OROSZLÁNT (1) OTTÓ (2) Óvoda (3) PÁL (2) PANKREÁTOROK (2) Pilates (1) PILATES (1) POLIFILM (1) POLIFILMKLUB (1) POLIFILM KLUB 2012 (1) programajánló (1) Programfüzet Meghívó (1) programjai (1) PROGRAMJAI (2) PROGRAMOK (25) Programok (2) programok (1) RANEE (2) részére. (1) RINGATÓ (2) ROCKENBAUER (2) SALSA (2) SALSA-MERENGUE (1) SalsA10 (1) SCHOOL (2) segítségével (1) Short (1) Show (1) SHOW (1) Stúdió (2) Studios (1) Szabó Klára írástörténeti kiállítása (1) szakképzés (1) SZAVAK (2) Százszorszép (1) SZENESNEK (2) szerdán (1) színész (1) színésznő (1) Színház (1) SZINPAD (2) Színpad (1) SZÍNPAD (1) szombatonként (1) SZÖVETSÉG (1) tábor (1) TÁBOR (1) tagozat (14) TÁJAK (1) TÁNC (3) tánca (1) TÁNCA (1) TÁNCEGYÜTTES (2) táncház (1) TÁNCHÁZ (3) TÁNCISKOLA (2) TÁNCTANFOLYAM (1) TANFOLYAM (5) TAPICSKOLÓ (1) TENGERNEK HÁTTAL (1) TERMÉSZETBARÁT (1) Timár-módszer (1) Tolnay (1) TOLNAY (3) TOLNAY KLÁRI állandó emlékkiállítás (1) torna (1) TORNA (1) TÖRTÉNELMI (1) TROPICAL (2) TÚRAVEZETŐK (2) TŰZPIROS (3) Újratöltve (1) újratöltve (1) ÜNNEPI (1) V.KERÜLETI (1) valamint (1) VÁNDOR (1) Váralja (1) Vasicsek (1) VILÁG (2) VIRÁGRÓL (3) XXI. (1) YOGA (1) ZENE (1) ZENE/KOMOLYZENE (2) ZUMBA (1) ZÜRICHI (1) Címkefelhő

Aranytíz Kultúrház 1051 Budapest Arany János u.10.


2012.10.17. 09:51 Aranytíz Kultúrház

RANEE HASTÁNC

Címkék: Középiskola Egyetem-Felnőtt RANEE HASTÁNC

pic-raneehastanc-oktober2012_1350460317.jpg_250x352

Tanít: Farkas Renáta, moderntánc-pedagógus

 

Hétfőn:

18.45-19.45

19.45-20.45 

 

Szerdán:

18.00-19.00 

 

Farkas Renáta

1999-ben ismerkedett meg a hastánccal, s kezdett el tanulni. Tanulmányait Vitális Annánál kezdte, majd Seres Zoltánnál folytatta.  2000-ben a Törökméz zenekar táncosa volt. 2000-ben megalapították a Caravan táncegyüttest, amely 2004. nyarán megújult. Az együttesekkel való fellépések során némi tapasztalatra és színpadi rutinra tettem szert, úgy döntöttem megmérettetem magam a hazai hastáncversenyeken.

Eredményei: 2001. I. Országos Hastáncverseny 3. helyezés; 2002. Miss Hastánc Hungary Országos verseny 2. helyezés.

Workshopon vett részt Raqia Hassan, Dr. Mo Geddawi, Nabil, Hadia, Djamila, Ulaya Gadalla, Jillina, Yasmina Ramzy, Magdy El-Leisy vezetésével zajló tanfolyamokon.

2002-ben kezdett oktatni. 

2004. júliusában Cipruson vendégszerepelt.

Szólj hozzá!

2012.10.17. 09:51 Aranytíz Kultúrház

KICK-BOKSZ KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK

Címkék: Középiskola Egyetem-Felnőtt KICK-BOKSZ

pic-kikbox-oktober2012_1350460259.jpg_447x334

Tanít: Juhász Gábor, 1 danos mester

kedd:            18.00-21.00

csütörtök:  18.00-21.00

 

A kick-box sportág az 1970-es évek elején alakult ki elsősorban az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. A nyugati típusú életvitelt folytató ember sportja, melynek célja, hogy egyidejűleg sportoljon az ember, s mindemellett önvédelmet is tanuljon.

Az alapító "atyák": az amerikai Mike Anderson és a német Georg Bruckner . Céljuk az volt, hogy megfelelő védőfelszerelések használatával óvják a sportolókat, akik ötvözik mozgásanyagukban a karate, az ökölvívás, a kung-fu és a taekwon-do elemeit.

Hazánkban 1979-től van jelen a sportág. A Magyar Kick-box Szövetség (www.kickbox.hu), a WAKO világszervezethez tartozik, s ennek égisze alatt szervezi versenyeit.

A magyar válogatott a világ élvonalába tartozik, mely a versenyzők és az edzők kiváló munkáját dicséri. Az edzéseken nem csak versenyzési lehetőség van, hanem kiváló közösségekben lehet korszerű önvédelmet tanulni és alakot formálni is.

Kick-box edzéseket az Adyligeti Sport Egyesület szervez az Aranytízben.

 

Bővebb információ:

Juhász Gábor (30/991-9721)

e-mail: g.juhasz@freemail.hu

Szólj hozzá!

2012.10.17. 09:49 Aranytíz Kultúrház

NÉPTÁNC TANFOLYAM

Címkék: TANFOLYAM Középiskola Egyetem-Felnőtt NÉPTÁNC

pic-neptanctanfolyam-oktober2012_1350460192.jpg_1139x400

Hétfőnként 19.00 – 21.45-ig

mezőkölpényi táncok tanítása 

Oktatók: Redő Júlia és Bohus György

 

Szerdánként 19.00 – 21.45-ig

bonchidai román táncok tanítása

Oktatók: Redő Júlia és Tompa Attila

 

A tanfolyam díja:

- napijegy : 1 300 Ft

- bérlet: 1 000 Ft / alkalom / hó

 

Szombatonként 17.15 - 18.45 óráig

széki sűrű és ritka tempó (férfi táncok)

Oktató: Bohus György

kezdés október 6-án

 

A tanfolyam díja:

- napijegy: 600 Ft

- bérlet: 500 Ft / alkalom / hó

 

Képek a korábbi évekből:

Hétfői tanfolyam

Szerdai tanfolyam

Szólj hozzá!

2012.10.17. 09:48 Aranytíz Kultúrház

CIN-KE FILMKLUB

Címkék: Középiskola Egyetem-Felnőtt CIN-KE FILMKLUB

pic-cinkefilmklub-oktober2012_1350460127.jpg_250x242

A szabadság fantomja - avagy a keresés útjai

 

Luis Bunuel nyomán megnézzük, mit gondolnak a szabadságról más filmrendezők

 

2012. szeptember 14. 

Sidney Lumet: Kánikulai délután / Dog Day Afternoon (szín., 1975, 125 perc) 

Moderátor: Bárdos Csaba

 

2012. szeptember 28. 

Andrej Tarkovszkij: Sztalker / ??????? (szín., 1979, 160 perc) 

Moderátor: Jóna Zoltán

 

2012. október 12. 

Theodorosz Angelopulosz: Odüsszeusz tekintete / ?? ß??µµ? ??? ??????? (szín., 1995, 169 perc) 

Moderátor: Váraljai Erzsébet

 

2012. október 26. 

Luis Bunuel: A szabadság fantomja / Le fantôme de la liberté (szín., 1974, 104 perc) 

Moderátor: Seres Sándor

 

2012. november 16. 

Samuel Fuller: Sokk-folyosó / Shock Corridor (ff., 1963, 101 perc) 

Moderátor: Mátyás Péter 

 

2012. november 23. 

Claude Berri: A Paradicsom... / Jean de Florette (szín., 1986, 115 perc) 

Moderátor: Szemerjay K. Dénes

 

2012. december 7. 

Claude Berri: ... és a Pokol / Manon des sources (szín., 1986, 109 perc) 

Moderátor: Szemerjay K. Dénes

 

Kezdés: 18 óra

Jegyek a vetítés előtt, a klubvezetőnél kaphatóak!

Jegyár: 600 Ft

 

Klubvezető: SERES SÁNDOR

 

1968-ban születtem Magyarországon, Borsod megyében. Gyermekkorom meghatározó élménye volt a falusi környezet és a sok sorozatgyártású kalandfilm a helyi 2-4-6 Ft-os helyárú moziban, ahol néha komolyabb magyar alkotásokat is megnéztünk a barátaimmal. Az első rám nagy hatást gyakorló filmművészeti alkotásokat mégis csak a televízióban láttam: a Hitchcock, Billy Wilder és Bunuel sorozatok alatt szinte belecövekeltem a fotelbe, ahol még számtalan westernt is végigbámultam hatalmas átéléssel.

A művészetek közül mind a mai napig a legfontosabb a számomra a film, de a bizonytalannak tűnő művészvilág helyett műszaki pályát választottam; mérnök lettem, mivel mindig is szerettem a matematikát. A Miskolci Egyetemen szereztem gépészmérnöki diplomát 1992-ben. Kedvenc tárgyam az atomfizika volt, de a legizgalmasabbnak az egyetemi évek alatt az ottani fapados filmklub bizonyult: a zárthelyi dolgozatoktól izzadtságszagú nagy előadóteremben mindig százszámra voltunk, de amikor a Brazil ment, legalább ezren szorongtunk ott szájtátva. Már 20 éve, hogy retrospektív sorozat ment egy bizonyos Greenaway filmjeiből, amin mindannyian nagyokat borzongtunk és én egy életre kedvet kaptam a különleges szerzői filmekhez.

1995-től Budapesten élek, és még abban az évben volt szerencsém eljutni Perlaki Tamás filmklubjaiba, ahol megtanultam a szó valódi értelmében filmet nézni, elemezni és igazi - beszélgetős-népművelős - filmklubot csinálni.

A fenti évtől mérnökként dolgozom egy távközlési konszern magyar leányállatánál, ahol a változatos munkám mellett több száz sikeres filmklub estet szerveztem - minden alkalommal tartottam beszélgetést és előadást. Később más helyeken is szerveztem filmklubokat, mielőtt megpróbálkoztam az írással, melynek első hivatalos elismerése a 2007. novemberében megnyert Filmkultúra kritikaíró pályázat. 

 

Szólj hozzá!

2012.10.17. 09:47 Aranytíz Kultúrház

BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL

Címkék: Középiskola Egyetem-Felnőtt BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL

pic-beszedszavaknelkulbernathimreamerigo-oktober2012_1350460055.jpg_1139x400

- avagy a rögzött szokás megköti a józan értelmet -

2012. október 17. 19 óra

 

Bernáth Imre „Amerigo” szórakoztató, interaktív estje

 

Physical comedy

Még ismeretlen kifejezés és ismeretlen műfajt takar hazánkban. Univerziális játékstílus, mely a kommunikáció határait szeli át testbeszéddel. A "testi komédiás": akrobata, zsonglőr, mozgás-színész, komikus egy személyben, ki közben egy szót sem szól, de mégis beszél!!

Bernáth Imre artista, légtornász, bohóc, komikus évekig a Cirque du Soleil társulatának volt tagja, körbejárta a világot. Műsorainak erőssége nem csak a szakmai profizmusban rejlik, de az interaktivitásban és a nézőkkel való kommunikációban is. Miután a világhírű cirkusztól megvált, a legnagyobb francia mesterek tanítványaitól tanult. Az ott töltött idő lenyomatát, gyümölcsét tárja most elénk egy szórakoztató és felszabadult estén, mely különleges élményt nyújt mindenkinek.

 

Jegyár: 

elővételben 1200 Ft

az előadás napján 1500 Ft

Jegyfoglalás

Szólj hozzá!

2012.10.17. 09:44 Aranytíz Kultúrház

EAST-WEST JAZZTÁNC

Címkék: tagozat Felső Középiskola Egyetem-Felnőtt EAST-WEST JAZZTÁNC

pic-eastwestjazztanc-oktober2012_1350459847.jpg_525x369

 

BAKÓ GÁBOR JAZZTÁNC TANFOLYAMA

Bakó Gábor a jelenlegi magyar modern jazztánc élet egyik legismertebb táncosa, koreográfusa, az amerikai új jazztánc vonulatát képviseli Magyarországon.

Hétfőn és szerdán 18.00-tól 19.30-ig

Óráin a fizikai és szellemi terhelés harmóniájára törekszik, az órák felépítése a klasszikus balett tréning metodikájára alapszik. Hangulatos és egyben dinamikus zenékre dolgozik. Bakó Gábor 18 éves tanári tapasztalattal rendelkezik, a nála végzett növendékek a Szegedi Kortárs Balett, a Budapest Táncszínház, a Győri Balett tagjaivá váltak. Bakó Gábor 1986-ban jeles szóló táncosként vált közismertté a Rock Színház tagjaként, ahol 1996-ig olyan klasszikus musicalek felújításában vett részt táncoskéntés koreográfusként, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, Evita, Nyomorultak, Légy jó mindhalálig, Macskák, Sztárcsinálók, Miss Saigon, Dorian Gray. 1990-1992 között a Magyar Állami Operaház tagja volt, majd 1993-tól több éven keresztül a Debreceni Csokonai Színházban balett igazgatói pozíciót töltött be. Jelenleg a Győri Nemzeti Színház vezető koreográfusa.1990 óta számos táncelőadás, valamint zenés színházi produkció sikeréhez járult hozzá, mint tehetséges táncos és szakképzett koreográfus.

www.bakogabor.hu

 

Szólj hozzá!

2012.10.17. 09:42 Aranytíz Kultúrház

BALETT

Címkék: tagozat Felső Középiskola Egyetem-Felnőtt JESZENSZKY BALETT

balett_1365077516.jpg_224x320

BALETT

 

Üzenet: "... a jazzbalettet voltaképpen

úgy találtam meg magamnak, hogy a 

klasszikus balettet formáltam át ..."

(Jeszenszky Endre)

Ne táncolj ész nélkül!

Az izmaiddal együtt fejleszd az intelligenciádat is!

A lépésekkel együtt tanuld meg a lépésekhez tartozó nemzetközi terminológiát is. Balettben franciául, jazz- és modern táncban angolul. Így könnyebben eligazodsz a nemzetközi tánc szakirodalomban is. A későbbi sérülések elkerülése végett ismerkedj meg mozgásszerveid anatómiájával. Izmaink, izületeink rendeltetésszerű használatával hosszabb ideig megőrizzük azoknak épségét és teherbírását. Ha komolyan akarsz elmélyedni a táncművészet élvezetében, ismerkedj meg a különböző műfajok és stílusok múltjával, jelenével és jövőjével. Egészen másként fogod a táncot nézni, élvezni vagy akár gyakorolni, ha tudod, mit miért és hogyan kell csinálni.

Tanít: Darab Katalin, moderntánc-pedagógus, koreográfus 

(06 30) 425-3207

Szólj hozzá!

2012.10.17. 09:41 Aranytíz Kultúrház

SALSA TROPICAL TÁNCISKOLA

Címkék: tagozat Felső Középiskola Egyetem-Felnőtt SALSA TROPICAL TÁNCISKOLA

pic-salsa-oktober2012_1350459697.jpg_600x848

KUBAI SALSA-MERENGUE TÁNCTANFOLYAM

Kiss Beáta és José Rey

 

A SALSA TROPICAL Tánciskola célja terjeszteni és oktatni a kubai SALSA-t (vagyis Casino-t) a legautentikusabb kubai stílusban.

Ez alatt egy vidám-dinamikus-elegáns stílust értünk, mely figyelembe veszi a modern trendeket, amelyek napról-napra "gazdagabbá" teszik ezt a táncot, de mentes a gyökereket nem ismerő önjelölt tanárok deformációitól. A tanfolyamok szintekre vannak osztva, ahol minden egyes szintnek vannak bizonyos kötelező elemei, melyeket el kell sajátítani. Tanítunk kubai SALSA-t (vagyis Casino-t), valamint Rueda de Casino-t (körtánc). A kezdő szinteken fontos a Merengue és a Bachata oktatás is (dominikai eredetű karibi táncok), mivel nagyon szép és "pikáns" táncok. E táncok meghatározó eleme, a csípőmozgás, könnyebbé teszi a többi tánc elsajátítását. A Középhaladó-, és Haladó szinten tanítjuk a Son, Mambo, kubai Rumba (Guaguancó), Cha-Cha-Cha, valamint a Samba (brazíliai) alapvető elemeit is, hogy tanítványaink olyan számokra is tudjanak majd táncolni, amelyben e ritmusok közül valamelyik szerepel.

 

Oktatók:

José Rey (Cuba) - tánctanár, profi táncos, DJ, koreográfus

Kiss Beáta - tánctanárnő, profi táncos, koreográfus

Kezdő:  hétfő, szerda18.10 - 19.10 

Középhaladó:hétfő, szerda 19.20 - 20.20 

Haladó:hétfő, szerda20.30 - 21.30

További információk:

José Rey: 20/974-6066

Kiss Beáta: 20/447-9811

SALSA TROPICAL Dance Studios

www.joserey.hu

Szólj hozzá!

2012.10.17. 09:40 Aranytíz Kultúrház

ZUMBA FITNESS

Címkék: tagozat Felső Középiskola Egyetem-Felnőtt ZUMBA FITNESS

pic-zumbafitness-oktober2012_1350459606.jpg_400x562

Tanít: Darab Katalin, moderntánc-pedagógus, koreográfus 

(06 30) 425-3207

Szólj hozzá!

2012.10.17. 09:39 Aranytíz Kultúrház

KÖNYVKÖTŐ TANFOLYAM

Címkék: tagozat Felső TANFOLYAM Középiskola Egyetem-Felnőtt KÖNYVKÖTŐ

pic-konyvkotoklub-oktober2012_1350459544.jpg_450x307

 

A következő tanfolyam: szeptember 3. 10.00-14.00

Előzetes bejelentkezés szükséges, a kurzus min. 5 főtől indul!

Vezeti: Somogyi Márk, képzett könyvkötő, múzeumi könyvrestaurátor

Bejelentkezés: +36-20-917-6717

További info: www.bookbing.hu

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása