október 4.
Assisi Szent Ferenc, a kereskedők, szegények, környezetvédők és az állatok védőszentjének ünnepe
Ő Olaszország védőszentje, a kereskedők, a szegények, a szociális munkások, a környezetvédők és az állatok patrónusa. Az 1181-ben született Ferenc édesapja dúsgazdag posztókereskedő volt, aki fia ifjúkori léhaságait szó nélkül finanszírozta. A férfivá serdült Ferencet azonban sem az üzleti élet, sem a tanulás nem vonzotta. Nem úgy a katonáskodás: részt vett több háborúban, többször megsebesült. Spoletoi betegsége idején egy látomásában megjelent előtte Jézus Krisztus, aki felszólította, forduljon vissza. Ferenc ezután végleg felhagyott a léha élettel, nem törődve azzal, hogy apja kitagadta, rendbehozatta a Monte Subinco-i bencés szerzetesek Assisi közelében lévő templomát, és szegénységet hirdető követőivel rendalapítási kérélemmel fordult III. Ince pápához, aki ezt rneg is adta. A rend a szegénység erényén alapult és Ferenc halála után a közösségek gyorsan szaporodtak Itáliában, de misszióik eljutottak Angliába, spanyol, német és magyar földre is. Magyarországon először a XIV. században íródott Jókai-kódexben jegyezték le tetteit: prédikált a madaraknak, megszelídítette a városban garázdálkodó gubbiói farkast, testén viselte Krisztus sebeit. 1228-ban avatták szentté.
október 8.
Magyarok Nagyasszonyának ünnepe
A hagyomány szerint Szent István király halála előtt, Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Őseink ezt a felajánlást szent örökségként adták át nemzedékről nemzedékre. Vaszary Kolos bíboros, prímás kérésére a Szentszék is elismerte a Mária - tiszteletnek ezt a nemzeti jellegét, és XII. Leó pápa 1896-ban külön ünnepet engedélyezett, Szent X. Piusz pápa az ünnepet október 8-ára tette át. 1980-ban II. János Pál pápa ezen a napon szentelte fel a Szent Péter bazilika altemplomában az új magyar kápolnát, a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére.
október 16.
A kenyér világnapja
A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16. legyen a KENYÉR VILÁGNAPJA. A világnap célja, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének – az életfontosságú ásványi anyagokat tartalmazó, fontos energiaforrásnak ?, a kenyérnek a jelentőségét. A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, mivel ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat. Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára és a kenyér jelentőségére a nagyközönség figyelmét is felhívják.