Június 8.
Pünkösd
Az elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból ered, a húsvét szombat utáni ötvenedik napon ünneplik. A zsidó nép számára a húsvét szombatját követő ötvenedik nap a befejezett aratás meghálálásának ünnepe volt a Szentföldön. A későbbi időkben ez a nap a híres Sínai-hegyi törvényhozás ünnepévé vált, vagyis amikor Mózes megkapta Istentől a kőtáblákon a törvényeket. Izráel népe a Pünkösd ünnepét különleges áldozatok bemutatásával és pihenéssel töltötte el. Ekkor mutatták be az új gabonából készült két kovászos kenyeret, és gyümölcsöket is ajánlottak fel Izráel istenének, Jahvénak. A Pünkösd keresztény vonatkozásai a zsidó nép pünkösdi ünnepéből alakultak ki. A kereszténység ezen ünnepe, amelyen a Szentlélek eljövetelét ünnepli a keresztény ember, vallási felekezetétől függetlenül. Ezen ünnepet a keresztény világ a Krisztus utáni 2. századtól tartja számon. Később (mint Isten kiválasztott népének, a zsidó népnek ünnepe esetében) a keresztény világ is hozzákapcsolta Pünkösd tartalmához az újtestamentumi törvényhozásra való megemlékezést, sőt magát a keresztény egyház megalapítását is erre a neves ünnepnapra tették. Magyarországon 1993. óta Pünkösd hétfő munkaszüneti nap. Pünkösdikirály választás egyfajta legényvirtus volt, lovas versennyel, tűzugrással, egyéb vetélkedéssel. Aki a legderekabbnak bizonyult, egy évig ingyen ihatott a falu kontójára és minden mulatságra hivatalos volt. A pünkösd az udvarlás, párválasztás ideje, ilyenkor enyhültek a szigorú szabályok, a leányok bátran mutatkozhattak választottjukkal.
Július 22.
A nándorfehérvári diadal, ahol a Hunyadi János serege legyőzte a törököket.
1456. július 4. és 21. között a keresztények hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 21-22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket. A déli harangszó az egész keresztény világban azóta is a nándorfehérvári diadalra emlékeztet.
augusztus 27.
Szent Mónika, a férjes asszonyok és az anyák védőszentjének ünnepe
Szent Ágoston édesanyja 332 és 387 között élt. Példás anyai szeretettel nevelte három gyermekét. Relikviái 1430 óta a római Szt. Ágoston-templomban vannak. Szt. Ágoston Vallomások című munkájában gyermeki hálával örökítette meg anyja nemes vonásait.